PETER MAYLE

ÖRÖKKÉ PROVANCE

Emlékeznek még az első részre? Peter Mayle Provence-ba költözik feleségével, maga mögött hagyja az angliai szürke égboltot, az esőt, és egyre inkább angolságát is. Házat vásárol, melynek felújítása során fölfedezi a földet, a napsütést, a provence-i embereket és velük együtt a nevetést és a csodás borokat, ételeket. Nincs ez másképp a folytatásban sem. A szerző már otthonosan mozog választott hazájában, és dél-franciaországi mindennapjaihoz társul hívja az olvasót. Megtudjuk, hogyan tett szert harmadik kutyájára, hogyan vállalt részt a titokzatos szarvasgomba-kereskedelemben, és miképp keresett kincset saját kertjében. Életének mesterien, humorral és szeretettel fölvázolt új szereplőit ismerjük meg, sőt őt magát, „az angol firkászt” is megpillantjuk a helybéliek szemszögéből. Kedvenc éttermei fűszeres fogásaiból, ChActeauneuf-du-Pape pincéinek boraiból és Pavarotti „koncertmenüjének” dalaiból mind napsütés és pogány életöröm árad.

Nyelv magyar
Kiadó ULPIUS-HÁZ KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2004
EAN 9789639602830
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Már 6 éves vagyok
-10%
Carola Von Kessel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,97 €
Szomszédok
-10%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Kincskereső kisködmön (51. kiadás)
-10%
Móra Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Tedd a helyére! - A rend lelke, a lélek rendje
-10%
Trom Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,18 €
A gondviselésről - Trubadúr Zsebkönyvek 13.
-10%
Lucius Annaeus Seneca
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
NAGYI KEDVENCE REJTVÉNYKÖNYV 49.
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Milyen ízű a csokoládé a Mount Everesten? - Látnivalók, hangok, ízek, illatok és érzések a világ legszélsőségesebb pontjain
-10%
Leisa Steawart-Sharpe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
Magyar-angol szótár + online szótárcsomag 2021. (kemény)
-10%
Magay Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
38,70 €
34,83 €

Korábban megtekintett: