Porochista Khakpour

A gyógyulás útja - Harc a Lyme-kórral

„Khakpour világpolgár, de idegen is saját testében, amit meggyötört a Lyme-kór. Húsba vágó beszámolója és harca, hogy békét kössön a krónikus betegséggel egyszerre értelmezi újra a valahova tartozást és a kívülállást.” (Oprah Winfrey, Oprah.com) Erőteljes, gyönyörűen megírt visszaemlékezés egy krónikus betegségről, diagnosztikai tévedésekről, függőségekről és a teljes gyógyulás mítoszáról. Amennyire a szerző, Porochista Khakpour vissza tud emlékezni egész életében beteg volt, és sokáig nem tudta, hogy miért. Többféle gyógyszer iránt kialakult függőséggel, számos kórházi kezeléssel és százezer dollár elköltésével később végül megszületett a diagnózis: krónikus stádiumban levő Lyme-kór. A kötet Khakpour szenvedésekkel teli érzelmi utazását mutatja be. A szerző nőként, iráni–amerikai állampolgárként, íróként és egész életében feltáratlan egészségügyi problémáktól szenvedő betegként teljes felnőtt élete során a bizonytalanság fiziológiai és pszichológiai hatásainak volt kitéve, majd a végső diagnózis kihívásával is szembe kellett néznie. Ez a könyv a túlélés, a fájdalom és az átalakulás története, amelyben a szerző őszintén beszél a betegségnek egy nő életére gyakorolt bénító hatásáról, és nemcsak a rosszul működő egészségügyi rendszer hibáira világít rá, hanem merészen megkérdőjelezi a betegségekről szóló elbeszélésekről kialakult felfogásunkat is.

Nyelv magyar
Kiadó Kocsis Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 272
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 396 g
Méretek (Sz-M-H) 140-215-16
EAN 9786156372147
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az eltévedt golyó - A csütörtöki nyomozóklub (puha)
-10%
Richard Osman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
Anna Tükörképföldön - Zseblámpás Könyvek
-10%
Wéber Anikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Szuperagy - A legjobb tanulási stratégiák
-10%
Olav Schewe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,38 €
My Fair Lord (2. kiadás)
-10%
Vavyan Fable
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Betoncsók (új kiadás)
-10%
Nick Hornby
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
DJ Pepe - Kis zenélő könyveim
-10%
Magali Le Huche
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,10 €
Daughter of Smoke + Bone - Füst és csont leánya
-10%
Laini Taylor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Rúnatánc
-10%
Papp Dóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €