H. Zsebik Sarolta

Újságíró voltam

Hrtanné Zsebik Sarolta mérnök-közgazdász kicsi korától kezdve az újságírásról álmodott. A határmenti falucskában azonban nem sok esélye volt álmai valóra váltására. Ám ő kitartott az elhatározása mellett, és még nem töltötte be a 19. életévét, már újságíróként dolgozott a fővárosban. A ranglétra legalsóbb fokáról a legmagasabbra ért fel 28 évig tartó újságírói munkássága alatt a Nő című folyóirat munkatársaként. 1989-ben megváltozott a világ körülöttünk, s ezzel együtt az ő élete is. Nyugdíjazásáig még13 évig vállalkozóként dolgozott. Sok mindenen ment keresztül: örömök, csalódások, sikerek és gondok váltották egymást. Mindezt összegezve tartalmas és színes élet áll mögötte, amit 76 éves korában vetett papírra Könyvét az élet írta: a személyes élmények mellett meghúzódnak az 1960-as évektől napjainkig terjedő társadalmi problémák is, mindaz, ami ebben az időben jellemző volt a családok életére.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Womanpress - Phoenix
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 336
Kötés típusa pevná
Méretek (Sz-M-H) 200x140
EAN 9788089748570
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Pszichofitness gyermekeknek, szülőknek és nevelőknek
-8%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Arany Tarot Royale - Könyv és 78 kártya
-8%
Ciro Marchetti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
36,16 €
Zümmögő - Társasjáték
-8%
Hosszú Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
Suzume 2.
-8%
Makoto Shinkai
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Szentpétervár - Marco Polo
-8%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Jane Austen bölcs és szellemes megjegyzései
-8%
Max Morris
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Kicsoda Maud Dixon?
-8%
Alexandra Andrews
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Sárkányovi - Zoé középsős lesz (új kiadás)
-8%
Czernák Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €

Korábban megtekintett: