Volker Busch

Használd a fejed! - Tisztánlátás, összpontosítás, kreativitás

Az emlékezet, a koncentráció és a kreativitás javítása kémiai agydopping nélkül “A figyelem a legértékesebb ajándékok közé tartozik, amit adhatunk magunknak és embertársainknak. Megéri tehát megismerni és talán meg is szeretni ezt a csodálatos elmeműködést.” A digitális információk világa vitathatatlanul sok jót tesz lehetővé, az ember és az emberi agy számára ugyanakkor óriási kihívást is jelent a figyelem, az összpontosítás vezérlése. A folyamatos “input” eláraszt és eltereli a figyelmünket arról, ami valóban fontos. Érzelmileg túltölthet, és nem ritkán odáig vezet, hogy esténként is rossz érzésekkel térünk nyugovóra. Prof. Dr. Volker Busch, neurológus és pszichiáter visszahozza az életünkbe a fókuszt, s ezzel a tisztánlátást és a nyugalmat. Áttekinthetően, jól összefoglalva magyarázza el, hogyan is működik az agyunk, mi terhelheti túl, és hogyan tudjuk óvatosan, célirányosan és felelősen irányítani a figyelmünket, hiszen figyelmünk vezérlése az egyik legértékesebb olyan szellemi képességünk, amelyet fejleszthetünk, gondozhatunk és edzhetünk is. Ehhez kínálja a szerző a Mély Óra koncepció elsajátítását és alkalmazását – azt az énidőt, amelyet mindannyian kihasználhatunk arra, hogy helyreállítsuk teljesítőképességünket, biztosabban tudjunk dönteni, csökkentsük a stresszt, és több örömöt éljünk át az életben. “Nem az lenne a kívánatos cél, hogy hatékonyságnövelő szerekkel optimalizáljuk az agyunkat, hanem hogy fejlesszük érzékelésünk pontosságát, elmélyítsük a gondolkodásunkat, és lelki-szellemi nyugalomhoz jussunk annak érdekében, hogy zavartalanul dolgozhassunk fel mindent, amit érzékelünk. Agyunknak a digitális korban nem kémiai vagy technológiai upgrade-re van szükségre, hanem természetes segítségre.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Édesvíz Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 288
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 432 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-20
EAN 9789635073146
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A lélek virágai - Barangolás a Bach-esszenciák birodalmában
-11%
Baki Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,45 €
28,89 €
Gyógy- és fűszernövények termesztése, felhasználása
-11%
Holly Farrel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,55 €
22,74 €