Csajághy György

Magyar őstörténet: Hagyományok, tudományok, délibábok

Őstörténetünk "ezerfejű" sárkánya, avagy mindenki magyar? "Köztudott, hogy a II. világháború utáni gyászos évtizedek befagyasztották hazánkban is az őstörténeti, sőt minden egyéb kapcsolódó kutatásokat. A "múltat végképp eltörölni" sokszor harsogott szavainak jegyében bizony elhalt minden újfajta vizsgálódás. Ennek természetes, ugyanakkor bizonyos mértékig érthető következménye volt, hogy a rendszerváltást követően valósággal özönlöttek mindazok a "kutatások", amelyekhez csak egy ceruza - na jó, újabban egy számítógép - és némi fantázia kellett. Ezek bizony sokszor áttörték a józan ész minden normális határát, és ugyanakkor az újra - a tiltottra, a hiányzóra - éhes és fogékony olvasótábor mindezt kritika nélkül felhabzsolta. Most azonban már eljött a valóságos józan ész ideje, amikor ezeket a science fiction termékeket szigorú szakmai kritika alá lehetett és kellett vonni, s erre vállalkozott most Csajághy György ebben az új könyvében. E könyv nagy érdeme, hogy a szerző vállalkozott ezeknek a népszerűvé erősödött (hipo-téziseknek) a kritikai ismertetésére, amelyeket eddig a jó szándékú, de szakmailag felkészületlen olvasók bizony gondolkodás nélkül lenyeltek, befogadtak. Ezek közül talán az "Arvisura" volt a legnépszerűbb, amelyre később, még mostanáig is, sokan hivatkoznak. De az etruszk-magyar rokonságnak is sok híve volt (talán még van is?), azután a Kárpát-medencei ősiség, a boszniai piramisok, meg a sosemvolt iszfaháni kódex hun szótára sem maradt meg a vakon hívő tömegek számára ismeretlenként. Csajághy György egyedülálló érdeme, hogy a jelenkor tudatromboló, félrevezető nézeteit most csokorba gyűjtötte, és végtelenül alapos, kiváló forráskritikával elemezte, lezárja azokat a zsákutcákat, amerre NEM LEHET ÉS NEM ÉRDEMES próbálkozni. Így most több energia szabadul fel a reális és valószínűsíthető irányokba, amelyek egyre több és több új bizonyítékot tárnak fel." Dr. Bárdi László, egyetemi docens

Nyelv magyar
Kiadó Heraldika
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 383
Kötés típusa karton - keménytáblás
Súly (g) 775 g
Méretek (Sz-M-H) 170x240
EAN 9786155592348
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Magyarország története a XX. században
-10%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,55 €
Pákozdtól Schwechatig - Az 1848. őszi hadműveletek a Dunántúlon és Alsó-Ausztriában - Hadiakadémia
-10%
Hermann Róbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
A pápa zsoldosa - Toldi 4. könyv
-10%
Bónizs Róbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Tőről vágott magyar ember - Petőfi Sándor élete
-10%
Fedina Lídia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Történelmi kalandok a magyarság múltjában 1. - Az államalapítástól a török hódoltságig
-10%
Gyárfás Endre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Hallgat az osztály - Öt perc néma csend Magyarországért - Igaz történet bátorságról, összetartásról és a hidegháborúról
-10%
Dietrich Garstka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,18 €
Történelmi kalandok a magyarság múltjában 3. - A 19. századtól napjainkig
-10%
Gyárfás Endre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Pozsony vármegye nemes családjai
Szluha Márton, Simon István , Késmárky István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
48,99 €