Szerhij Rudenko

Zelenszkij smink nélkül

Akárhogyan alakul is az orosz–ukrán háború, az már biztos, hogy Volodimir Zelenszkij, az ukrán elnök ezeknek a baljós, új időknek jelentős alakjaként kerül be a történelemkönyvekbe. Köszönhetően annak, hogy amikor még szinte az egész világ az oroszok gyors győzelmére s persze Zelenszkij menekülésére számított, ő Kijevben maradt, neki nem „fuvar” kellett, hanem „lőszer”, és az ukránok honvédő háborújának élére állt. Szerhij Rudenko könyve az első róla szóló életrajz (s bizonnyal sok más könyv fogja követni): a szerző harmincnyolc fejezetben meséli el Zelenszkij életútjának legfontosabb állomásait Krivij Rih-i gyerekkorától kezdve a háborúig. Az utolsó epizódokat Rudenko óvóhelyen írta, miközben az oroszok bomba- és rakétatámadásokat intéztek Ukrajna ellen. Egy olyan emberről szól ez a könyv, aki színészi karrierrel a háta mögött, minden politikai tapasztalat nélkül lett egy nagy ország elnöke 2019-ben, azzal győzve meg a választókat, hogy véget vet a mindent behálózó korrupciónak Ukrajnában, s egyúttal elhozza a békét. Az első cél megvalósításához vagy kevés volt az ideje, vagy ő sem tudott kikeveredni a korrupciónak abból a hálójából, amely oly sok mindent tönkretett már Ukrajnában az elmúlt évtizedekben, a második cél, a béke pedig hiú ábrándnak bizonyult – bár aligha Zelenszkij hibája, hogy Putyin semmiképp nem akart eltűrni egy olyan független Ukrajnát, amely nem az ő érdekeit szolgálja. Néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, Zelenszkij egy újabb nem túl sikeres és nem túl népszerű elnök – s aztán a háborúval minden megváltozott: most nemcsak az ukránok, hanem az egész világ figyel minden egyes szavára… SZERHIJ RUDENKO (sz. 1970) népszerű ukrán újságíró és publicista. Pályafutása során számos ukrán és nyugati médiaorgánumnak dolgozott (Radio Liberty, Liga, Gazeta 24, Glavred, TVi, Deutsche Welle). 2008-ban létrehozta és azóta is vezeti a Bukvojed nevű, könyvekkel foglalkozó honlapot, 2015 óta az Espresso nevű portál főszerkesztője.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 269
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 264 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-22
EAN 9789634799757
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Egy kocka naplója 7. - Wimpy Steve - Zavarba ejtő és boszorkányos
-8%
Minecraft Family
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Reminders of Him - Emlékek róla
-8%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Riválisok 1. kötet
-8%
Jilly Cooper
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
One Baby Daddy - Egy váratlan baba
-8%
Meghan Quinn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Brimstone - Tündék és Alkímia (puha)
-8%
Callie Hart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Vanek úr Párizsban és más történetek
-8%
Rejtő Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Immortal - Halhatatlan
-8%
Sue Lynn Tan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Business Casual - Összefonva
-8%
B. K. Borison
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €

Korábban megtekintett: