Benkő László

Szent László III. - Kard és glória (új kiadás)

László király uralkodását határozott kül- és belpolitika jellemzi. A Szentszékkel együttműködik, de Magyarország belügyeibe nem enged beleszólást. Felelősen, kemény törvényalkotással igyekszik országa helyzetét stabilizálni. Közben az elűzött, konok és bosszúszomjas Salamon továbbra sem tesz le abbéli szándékáról, hogy a magyar koronát visszaszerezze. Mivel sógora, a német Henrik támogatását már nem élvezi, a Kárpátok keleti lejtői mögött akkortájt megjelent kipcsák kunok, és a már generációk óta az Al-Duna mentén lakó besenyők között keres szövetségest. Ezzel elindul egy veszélyes úton, ahonnan számára már nincs visszatérés. Hiszen győzhet-e egy olyan uralkodó felett, akit népe már életében szentként dicsőít? László tehát a Kárpátok északkeleti hágóin át beözönlő kunokkal honvédő háborúba bonyolódik. A határvédelem mellett azonban földjének gyarapítását is szem előtt tartja. A horvát belharcokba történő beavatkozásával unokaöccsét, Álmos herceget a horvát trónra segíti. Életének végső szakaszában László, e kivételes karizmájú, Európa-szerte tisztelt és becsült uralkodó – akit a katolikus királyok szívesen látnának egy Jeruzsálembe induló keresztes had élén – megvív az al-dunai besenyőkkel is, ezzel tovább tágítja országának határait. A sors csupán negyvenkilenc harcos esztendőt adott László királynak, akit e két szó: a kard és a glória jellemezhet legjobban, erre utal az életéről szóló regénytrilógia befejező részének címválasztása is.

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 440
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 426 g
Méretek (Sz-M-H) 145-209-30
EAN 9789632675626
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Losing Hope
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Ugri, a szöcskelány
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Izland - TOP 10
-35%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
10,65 €
A bábuk élete
-10%
T. J. Klune
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Bori és az esküvő - Barátnőm, Bori
-10%
Julia Boehme
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,58 €
Napra jutni
-10%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Jóga egész évben - Gyakorlatsorok, meditációk és rituálék minden évszakra
-10%
Kassandra Reinhardt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
BORI SZÜLINAPI BULIBA MEGY
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,51 €

Korábban megtekintett: