Lakatos Péter

Életmentő izom - avagy miért van szükséged izomra, főként 40 felett

"Szeretnél fittebben élni, de minden motivációd elveszi a kalóriaszámolgatás, a nyúleledelek rágcsálása és a teljesíthetetlenül pörgős kardioedzések? Nem jönnek az eredmények, sehol egy haskocka vagy domborodó bicepsz, talán még híztál is? Ha úgy gondolod, hogy az erős, szálkás test az izomagyúak kiváltsága, akik súlyos árat fizetnek fizikumukért, tévedsz. Lakatos Péter, a nagy sikerű Kortalanul! és Illesztési hiba című könyvek szerzője határozottan állítja, hogy valamennyien mozgásra és szunnyadó erőnk kibontakoztatására születtünk – csupán a környezet, amelyben élünk, fokozatosan lenevelt minket róla. Jelen civilizációnk messzire szakadt attól a világtól, amelyre eredetileg terveztek bennünket. Bőséggel el vagyunk látva táplálékkal, mégis folyton éhezünk. Pihe-puha ágyunk van, de képtelenek vagyunk kipihenni magunkat. Észre sem vesszük, és kapkodjuk a levegőt az állandó stressztől. Emelnünk, húznunk, tolnunk, kúsznunk, másznunk, izzadnunk kellene, ehelyett egész nap képernyők előtt gubbasztunk. Minden külső hatás ellenünk dolgozik. Lakatos Péter, ahogy korábbi könyveiben, ezúttal is arra keresi a választ, miképp találjunk kiutat mind modern, mozgásszegény életmódunk, mind a fitnesz- és diétaipar útvesztőiből. A főszerep ezúttal az erőedzésé, amely a közhiedelemmel ellentétben legföljebb akkor veszélyes, ha hanyagoljuk. A szerző a legfrissebb kutatásokra alapozva mutatja be, miért érdemes belevágnod az izomtömeg-növelésbe, hogy búcsút inthess a derékfájásnak, az aggasztó vércukorértékeknek vagy a memóriád romlásának, és abban is segít, miképp változtass szokásaidon. Légy erős – és maradj kortalanul egészséges! LAKATOS PÉTER StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu fekete öves gyakorló. Harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében itthon és külföldön egyaránt. A Ground Force Method megalkotója, krav maga mester, számos kiváló szakkönyv szerzője. Szeretnél fittebben élni, de minden motivációd elveszi a kalóriaszámolgatás, a nyúleledelek rágcsálása és a teljesíthetetlenül pörgős kardioedzések? Nem jönnek az eredmények, sehol egy haskocka vagy domborodó bicepsz, talán még híztál is? Ha úgy gondolod, hogy az erős, szálkás test az izomagyúak kiváltsága, akik súlyos árat fizetnek fizikumukért, tévedsz. Lakatos Péter, a nagy sikerű Kortalanul! és Illesztési hiba című könyvek szerzője határozottan állítja, hogy valamennyien mozgásra és szunnyadó erőnk kibontakoztatására születtünk – csupán a környezet, amelyben élünk, fokozatosan lenevelt minket róla. Jelen civilizációnk messzire szakadt attól a világtól, amelyre eredetileg terveztek bennünket. Bőséggel el vagyunk látva táplálékkal, mégis folyton éhezünk. Pihe-puha ágyunk van, de képtelenek vagyunk kipihenni magunkat. Észre sem vesszük, és kapkodjuk a levegőt az állandó stressztől. Emelnünk, húznunk, tolnunk, kúsznunk, másznunk, izzadnunk kellene, ehelyett egész nap képernyők előtt gubbasztunk. Minden külső hatás ellenünk dolgozik. Lakatos Péter, ahogy korábbi könyveiben, ezúttal is arra keresi a választ, miképp találjunk kiutat mind modern, mozgásszegény életmódunk, mind a fitnesz- és diétaipar útvesztőiből. A főszerep ezúttal az erőedzésé, amely a közhiedelemmel ellentétben legföljebb akkor veszélyes, ha hanyagoljuk. A szerző a legfrissebb kutatásokra alapozva mutatja be, miért érdemes belevágnod az izomtömeg-növelésbe, hogy búcsút inthess a derékfájásnak, az aggasztó vércukorértékeknek vagy a memóriád romlásának, és abban is segít, miképp változtass szokásaidon. Légy erős – és maradj kortalanul egészséges! LAKATOS PÉTER StrongFirst Master-oktató, Carlson Gracie Jiu Jitsu fekete öves gyakorló. Harminc éve oktat fitnesszel, légzéssel és mozgással kapcsolatos szakmai programok keretében itthon és külföldön egyaránt. A Ground Force Method megalkotója, krav maga mester, számos kiváló szakkönyv szerzője. "

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 300
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 288 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634756637
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Hisztaminintolerancia szakácskönyv 2. - Receptek gyógyuláshoz
-10%
Rubin Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
160 grammos szénhidrátdiéta 2. rész (új kiadás)
-10%
Vrábel Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
Intuitív étkezés gyakorlókönyv
-10%
Evelyn Tribole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Egészséges pajzsmirigy - A Hashimito-betegség, a Graves-Basedow-kór, az álmatlanság, a pajzsmirigy-alulműködés és az Epstein-Barr hátterében megh
-10%
Anthony William
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Vérnyomáscsökkentés - 21 napos DASH-diéta a vérnyomás természetes csökkentésére
-10%
Jennifer Koslo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Bél - Felhasználói kézikönyv
-10%
Dr. Austin Chiang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Csodatévő zeller - Korunk legerősebb hatású gyógynövénye, amely világszerte millióknak hozta el a gyógyulást (új kiadás)
-10%
Anthony William
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Fogyás és a glutén - A személyre szabott étrend jelentősége
-10%
Rákóczi Gabi MSc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €