Kazuo Ishiguro

A dombok halvány képe - Európa Kapszula Könyvtár

Kazuo Ishiguro japán származású brit író 1954-ben született Nagaszakiban, oceanográfus édesapja munkája miatt telepedett át a család az Egyesült Királyságba. Az 1989-ben írt Napok romjai című regénye, melyből Anthony Hopkins főszereplésével készült film, tette világhírűvé. Műveit negyvennél is több nyelvre lefordították és számtalan irodalmi díjjal jutalmazták, 2017-ben Nobel-díjat kapott. A dombok halvány képe az író első regénye, ami 1982-ben komoly elismerést hozott a számára. A szűkszavúan elbeszélt, a történelem és a lélek mélységeit feltáró történet két szálon játszódik: a középkorú Ecuko angol vidéki házában, ahol látogatóba érkezett lányával beszélget, valamint a háború utáni Nagaszakiban, ahol összebarátkozik a nála idősebb Szacsikóval, segíti a gyereknevelésben, és férje meg apósa közt őrlődve éli a gyermekvárás mindennapjait. A fojtott légkörű, a szereplők álmaiból, kisszerű és töredékes párbeszédeiből felépülő történetből csak halványan sejlenek fel az árnyak: az erőskezű apa, a szolgai alázatot követelő férj, a nevelés felelőssége elől elmenekülő barátnő, a sérült kislány – mégis, a háború pusztítását túlélt városnegyedek, az emberek körvonalai örökre megmaradnak az olvasóban.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 140 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-13
EAN 9789635046140
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nicolas Cage - Hollywood nyughatatlan csillaga
-9%
Keith Phipps
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,43 €
Előre a jövőbe - Egy optimista gondolatai a mulandóságról
-10%
Michael J. Fox
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Divatmajom a ketrecben
-9%
Herczeg Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Az igazi Berlusconi - Az ember  - a  vállalkozó - a politikus
-9%
Eric Jozsef
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
A Nelson-elv
-9%
Kocsis András Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Határon innen, határon túl - Egy áttelepített komáromi család sorsa a 20. században
-11%
Bakonyi István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
8,90 €
Max Verstappen - belső íven a világbajnok nyomában
-9%
James Gray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,70 €
Egy nagyon angolos botrány
-9%
John Preston
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €