Fedor Anna

Mint a bunda - Mit csináljunk, ha nem alszik a baba?

Mit csinál egy elméleti biológus, ha nem alszik a gyereke? Kutatni kezd! Rákeres az interneten, könyveket rendel, beleássa magát a tudományos szakirodalomba. Fedor Anna is ezt tette, amikor elsőszülöttje órákon át ébren volt éjszakánként, és semmivel sem lehetett megnyugtatni. Sok szülőhöz hasonlóan azt tapasztalta, hogy a babaalvás témája igen megosztó: ellentmondó tanácsok és érvek ütköznek egymással, míg a szélsőséges elveket valló szakértők azzal riogatják a szülőket, hogy bármelyik lépésükkel örökre elronthatják a gyereküket. A szakirodalom és a tapasztalatok azonban nem támasztják ezt alá. A szerző célja éppen ezért az volt, hogy feloldja ezeket az ellentmondásokat, és ítélkezés nélkül összefoglalja azokat a módszereket, amelyek valóban működnek. A Mint a bunda azoknak a szülőknek szól, akik szeretnének javítani gyermekük alvásán, szeretnének többet megtudni az egészséges alvásról, vagy felkészülnének a később jelentkező problémákra. A kötet a szerző által kidolgozott – a téma szakértőinek konszenzusán alapuló – PEACE alváscoaching-módszer lépésein vezeti végig az olvasót, lefedve minden alvásproblémát. A megvalósítást a könyv végén található praktikus munkafüzet is segíti. „…innentől minden áldott éjjel 11 órát aludt egyhuzamban. Nem hiszem, hogy hosszan kell magyaráznom, miként változtatta ez meg az életünket. Onnantól, hogy biztosra vehettem, a kislányom minden este héttől aludni fog, visszakaptuk az estéinket. Együtt vacsorázhattunk, filmeket nézhettünk, végre eljárhattam edzeni, sőt akár el is mehettünk otthonról, hiszen, születése óta először, bébiszitterre is rá tudtam bízni az estéket.” Fedor Anna az ELTE-n végzett biológusként, pedagógusként és szakfordítóként, majd PhD-diplomáját is ott szerezte evolúcióbiológiából és elméleti biológiából. Londonban és Münchenben dolgozott, tudományos cikkei nemzetközi folyóiratokban jelentek meg, magyar és angol nyelvű kötetekben publikált. Gyerekei születése után kezdett el foglalkozni a babaalvás témájával, aminek a mai napig megszállottja. Jelenleg Budapesten él a családjával, alváskonzultánsként és a Dreamsense nevű startup társalapítójaként dolgozik.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 216
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 250 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-14
EAN 9789633558102
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Igazából vége, csak nem vettük észre - A megsebzett gyermekkor hatása a párkapcsolatra
-8%
Hoffmann Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Momo (új fordítás)
-8%
Michael Ende
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
I Was Born For This
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
Bori és a piros bringa - Barátnőm, Bori 8.
-8%
Eva Wenzel-Bürger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,59 €
Közelebb önmagunkhoz - Önismereti gyakorlatok a gyermekkori sérülések feldolgozásától az önbecsülés megerősítéséig - Kártyák
-8%
L. Stipkovits Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
48,85 €
44,95 €
Karrier és család
-8%
Claudia Goldin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,00 €
35,88 €
33 mese a legkisebbeknek
-8%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Első kertem - Kíváncsi kertészpalántáknak
-8%
Livi Gosling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,65 €

Korábban megtekintett: