William S. Burroughs

Narkós (új kiadás)

„Az ember azért lesz narkófüggő, mert nincs semmilyen más motivációja. A narkó alapból győz, pedig csak kíváncsiságból próbáltam ki” – nyilatkozta William Burroughs saját függőségéről. Önéletrajzi ihletésű regénye, a Narkós főszereplője a marihuánától a heroinig szinte minden létező szert nagykanállal fogyaszt, és hogy könnyebben hozzájusson az anyaghoz, dílerkedik is. Miközben újra és újra megpróbál lejönni a drogokról, végigjárja a háború utáni Amerika underground helyszíneit a lerobbant New York-i bérlakásoktól New Orleans melegbárjain át a mexikóvárosi alvilágig… Burroughs első regénye, amelyet témája és szókimondása miatt 1953-ban csak Allen Ginsberg segítségével tudott megjelentetni, azóta kultuszkönyvvé vált. Életművének jelentős darabja ez, melyben lenyűgöző őszinteséggel néz szembe önmagával, és hitelesen, szinte szociografikus pontossággal tár fel egy öntörvényű, egyszerre izgalmas és félelmetes világot. Jelen kiadásunk az 1977-es teljes, Oliver Harris által helyreállított szövegkiadáson alapul, amelyet a kritikai jegyzetek mellett számos függelékkel egészítettek ki, többek között Allen Ginsberg méltatásával és egy, az eredeti kéziratból kimaradt fejezettel. „A drogmámor annyi, mint átmenetileg kiszabadulni az öregedő, elővigyázatos, akadékoskodó testből.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 328
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 356 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-26
EAN 9789636767778
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A világ legrosszabb osztálya begolyózik
-8%
Joanna Nadin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
Kőkorszakalkotó szenzáció! - Ősegerek
-8%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Panthera 6. - Mesterek és tanítványok
-8%
Kertész Erzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Acsargó-mocsarak - Zabaszauruszok 3. (új kiadás)
-8%
M. Kácsor Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Csillagvarázs 3. - Titkos bűbáj
-8%
Linda Chapman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,90 €
Skandar és az unikornistolvaj - Skandar 1.
-8%
A. F. Steadman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Így neveld a sárkányodat - A Rettenet napja (különkiadás)
-8%
Cressida Cowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Mindentudók klubja 7. - A Nofertiti-küldetés
-8%
Maria Maneru
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €

Korábban megtekintett: