A Könyvek 2. - Erőm és énekem (1Sám–Énekek)

Különleges formában vehetik kezükbe a Biblia szövegét azok, akik csak most ismerkednek a Könyvek Könyvével, és azok is, akik már jól ismerik azt. A hagyományos kiadások vers- és fejezetszámozása, valamint rövidebb szakaszai helyett nagyobb fejezetekben olvashatók a Szentírás könyvei, hogy a magunk tempójában, beosztásában, illetve nagyobb szövegösszefüggésekben olvashassuk az új fordítású Biblia (RÚF 2014) érthető, szabatos és mai magyar nyelven megszólaló szövegét. A könnyebb megértést segítik a nagyobb egységek fejezetcímei, valamint az egyes könyvek előtt olvasható rövid, tartalmi bevezetések is. A négyrészes sorozat mindegyik kötete olyan, mint egy-egy „nagyregény”, amely együtt rajzolja meg Isten „nagy történetét”. Ez a teremtéssel kezdődik, és Izráel, Jézus Krisztus, majd pedig az egyház történetén keresztül eljut az új teremtés csodálatos látomásáig, amelyben Isten új eget és új földet ad a hozzá visszatérő embernek. Az Erőm és énekem címet viselő, második kötet Sámuel első könyvétől Eszter könyvéig tartalmazza a Biblia további történeti könyveit, amelyekben a letelepedett és magának királyt választó Izráel történetétől eljutunk a babiloni fogságig és az onnan való visszatérésig, az ország újjáépítéséig. Emellett Jób könyvétől a Zsoltárokon át az Énekek énekéig a költői és bölcsességirodalmi írásokat is ebben a kötetben olvashatjuk.

Nyelv magyar
Kiadó Kálvin Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 800
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1140 g
Méretek (Sz-M-H) 160-236-57
EAN 9789635585151
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A nő a könyvtárban
-10%
Sulari Gentill
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Vadállatok anatómiai rajzai
-10%
Szunyoghy András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
15,93 €
 8 lecke a harctéri vezetésről vállalkozóknak
-10%
Robert T. Kiyosaki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,65 €
8,69 €
AFRIKAI RAGADOZÓ
-10%
WILBUR SMITH
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Erdők - Hogyan kapcsolódunk a fákhoz és huszonötezer másik fajhoz?
-10%
Anne Sverdrup-Thygeson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,42 €
Nagymama az almafán
-10%
Lobe Mira
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,16 €
Gomolygás - Egy író útja
-10%
Elena Ferrante
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Haunting Adeline - Kísérteni Adeline-t (fekete élfestés)
-10%
H.D. Carlton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,51 €