Kathrine Kressmann Taylor

Címzett Ismeretlen

„Maga a tökéletesség, a leghatásosabb vádirat a nácizmus ellen, ami valaha irodalmi műben megjelent.” - New York Times Book Review Az itt olvasható történet először az amerikai Story magazinban jelent meg 1938-ban, majd hamarosan átvette a Reader’s Digest, hogy aztán következő évben a Simon + Schuster könyv alakban is kiadja. A fiktív levélváltás azonnal irodalmi szenzáció lett, és társadalmi vitát váltott ki. A náci Németországban betiltották, az Egyesült Államokban és egy sor európai országban a legnagyobb dicséret hangjain méltatták. A Címzett ismeretlen egy levélváltás egy San Franciscóban élő zsidó műkereskedő és korábbi üzleti partnere között, aki visszatért Németországba. Nyomasztó történet, amely hatása alá vonja az olvasót, és nem engedi el. „Az én nemzedékem ismeri ezt a történetet. Nekünk olyan ez a könyv a második világháború idejéről, mint a Tamás bátya kunyhója volt az amerikai polgárháború generációjának.” - Kurt Vonnegut „Figyelemre méltó, hogy miközben elárasztanak bennünket a szemtanúk beszámolói, az első kézből származó tanúságtételek, mégis ez a régi, vékonyka könyv mutatja meg igazán, milyen volt az élet a nácizmus alatt. Mint egy időutazás: odavisz bennünket, és a bőrünkön érezzük az árulást. Ékesszóló remekmű.” - Guardian „Kressmann története nemcsak a nácik rémséges tetteinek állít emléket, hanem figyelmeztető példaként áll előttünk, miközben szerte a világban faji, etnikai és nacionalista megkülönböztetések élednek újjá.” - PW „Egészen hihetetlen klasszikus. Briliáns módon szemlélteti, mi történik, amikor az embereket legyűri egy mérgező ideológia.” - Daily Mail „Egyszerű, emberi, és az olvasó elevenére tapint. A fejre és a szívre egyszerre hat.” - Los Angeles Times Kathrine Kressmann Taylor (1903-1996) a Címzett ismeretlen 1938-as megjelenésekor vált széles körben ismertté. Első irodalmi díját tizenegy évesen nyerte, és a pénzből egy sokkötetes lexikont vett. Világhírű műve után írt még további három könyvet és egy tucat novellát - utóbbiak közül egy bekerült A legjobb amerikai novellák antológia 1956-os kiadásába. Tizenkilenc éven át tanított kreatív írást és újságírást a pennsylvaniai Gettysburg College-ban, ahol ő volt az intézmény első állandó női professzora.

Nyelv magyar
Kiadó 21. Század Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 96
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 206 g
Méretek (Sz-M-H) 140-207-12
EAN 9789635682645
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lepkék - Libbenő csodalények - MI MICSODA
-9%
Nicole Röndigs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A lángoló Labirintus - Apollón próbái 3. (kemény)
-9%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Játékos angol 2. - Tematikus szókincsfejlesztő gyakorlatok - miniLÜK
-9%
LÜK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,19 €
Furfangos feladatok ovisoknak - 5-7 éves gyermekeknek
-9%
Deákné B. Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,40 €
5,83 €
Repedés a térben
-9%
Philip K. Dick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,75 €
9,79 €
Református énekeskönyv - Kis méret (mintás borító)
-9%
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Vulkánok - Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv 1.
-9%
Sandra Noa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
The Husky and His White Cat Shizun 1. - A Husky és az ő fehér macska mestere 1.
-9%
Rou Bao Bu Chi Rou
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €