Guillaume Musso

Az angyal hív (3. kiadás)

New York. Kennedy repülőtér. A zsúfolt csarnokban egymásnak ütközik egy férfi és egy nő. Némi vita után mindketten folytatják útjukat. Madeline és Jonathan korábban soha nem találkozott, és soha nem kellett volna viszontlátniuk egymást. De a holmijukat összeszedve véletlenül elcserélik a mobiljaikat. Mire észreveszik a tévedésüket, már 10 ezer kilométer választja el őket egymástól: a nőnek virágboltja van Párizsban, a férfi egy San Franciscó-i éttermet vezet. Kíváncsiságuknak engedve mindketten átnézik a másik telefonjának tartalmát. Kettős indiszkréció és egy nagy felfedezés: életüket összeköti egy titok, amelyről azt hitték, sikerült örökre eltemetniük. GUILLAUME MUSSO regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni, és azóta sem hagyta abba. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író. Regényeit több mint 40 nyelvre fordították le. Művei a világ minden táján vezetik az irodalmi sikerlistákat, kiadók és filmproducerek versengenek értük. „Guillaume Musso mestereinek, a nagy amerikai thrilleríróknak az ügyességével adagolja a feszültséget.” L’Express „Nem ismer kompromisszumot és ravasz, mint a róka: Guillaume Musso a legizgalmasabb regényírónk.” Le Parisien

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 416
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 448 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-30
EAN 9789633559765
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Sophie és barátai - A kicsik első színes lapozója
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Hullámsír
-10%
Aslak Nore
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Diótörőcske - Mesejáték
-10%
Csukás István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A Mélység - A Kárhozottak órája I.
-10%
Luca Tarenzi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Akár a folyó - Klasszisok sorozat
-10%
Shelley Read
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,55 €
A feledés emlékei
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
Wonka
-10%
Roald Dahl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
A hobbit
-10%
J. R. R. Tolkien
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €