Ablonczy Balázs

A történelem bennünk él - Romsics hetven

„Van-e annál felemelőbb érzés egy tanár számára, mint látni diákjai repülését, saját szárnyaikon? Nincs, istenemre mondom, nincs...” A kötetben, mely et az Olvasó a kezében tart, Romsics Ignác szűkebben vett tanítványi köre tiszteleg írásaival a mesterük előtt. Mindannyian kivételesen szerencsésnek tartják magukat, hogy diákként az előadásait hallgathatták, majd utóbb, immár kollégaként, együtt szerepelhettek vele konferenciákon, vagy publikálhattak ugyanazon folyóiratokban és kötetekben. E tanítványoknak Romsics Ignác 2021 júniusában, a hetvenedik születésnapja okán az otthonában rendezett baráti összejövetelen a jövőre vonatkozóan útravalóul János evangéliumának gondolatait (János 13: 34–35) adta: „szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kocsis Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 488
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 782 g
Méretek (Sz-M-H) 176-250-25
EAN 9786156372291
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az olasz maffia - „Mi vagyunk a halak, a politika pedig a víz”
-8%
Pete László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
A néma istennő - Elfeledett görög-római mítoszok
-8%
Zalka Csenge Virág
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Trianon másodszor - Az 1947-es párizsi békeszerződés
-8%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Csupa paradicsom az élet - Felügyelet és önfejűség egy 20. századi női élettörténetben - Modern magyar történelem
-8%
Grexa Izabella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
-8%
Josef Cachée
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Az ostrom - Az SAS legnagyobb túszdrámájának rendkívüli története
-8%
Ben Macintyre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Vártunk, jöttetek! - A délvidéki országgyarapítás képes emlékalbuma
-8%
BABUCS ZOLTÁN
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
19,32 €
A Jókai napok története
-9%
Kiss Péntek József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,00 €
10,01 €