Anthony Ryan

A Pária - Szentek és zsiványok

Alwyn, a zsivány Albermaine viszály sújtotta királyságába született. Az éles eszű és a pengével is ügyesen bánó Alwyn nem is vágyik másra, csakis a szabadságra, amit az erdő nyújt neki tolvaj cimborái társaságában. Azonban elárulják, ezzel új mederbe terelik életét – egy vérrel és bosszúval kövezett útra, ami végül egészen a király seregéig vezeti őt. Evadine Courlaine úrnőt démoni, az apokalipszisról szóló látomások kínozzák, ő pedig fegyvert ragad, hogy megküzdjön a fenyegetéssel. A harcos úrhölgy parancsnoksága alatt Alwynnak nem csak a háborút, hanem a nemesek veszedelmes intrikáit is túl kell élnie, ha be akarja teljesíteni bosszúját azokon, akik vétettek ellene. Azonban ahogy egyre csak gyülekeznek mind az evilági, mind a túlvilági sötét erők, hogy elejét vegyék Evadine felemelkedésének, Alwyn válaszút elé kerül: vajon válhat-e belőle harcos, vagy az a sorsa, hogy mindörökre egyszerű zsivány maradjon? Anthony Ryan a Hollóárnyék-trilógiával egyszeriben belopta magát a fantasy-olvasók szívébe. Vadonatúj, ármánnyal és viszállyal teli, sorozatnyitó történetével ismét tanúbizonyságot tesz mesteri történetmesélő tehetségéről.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Fumax Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 600
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 706 g
Méretek (Sz-M-H) 142-198-45
EAN 9789634702573
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mit csinálunk ősszel? – Mit? Miért? Hogyan? Mini (64.)
-8%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
Kémia érthetően - Átfogó és szemléletes segítség az önálló tanuláshoz
-8%
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,64 €
God of War
Rina Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Átszabott önbizalom - A szépségsebészet kulisszatitkai
-8%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Gyerek közlekedési enciklopédia
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Százéves Trianon - Döntsük meg? Törődjünk bele? Kik Trianon igazi felelősei?
-8%
Drábik János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A ház - Blackwater 3.
-8%
Michael McDowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Mile High
Liz Tomforde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €