Bret Easton Ellis

Nullánál is kevesebb - Helikon Zsebkönyvek 126.

„Nem akarom, hogy izgasson bármi is. Ha izgatnak a dolgok, akkor csak rosszabb lesz, akkor csak még valami miatt kell aggódnom. Nem annyira fájdalmas, ha nem izgat semmi.” Bret Easton Ellis, a kortárs amerikai próza egyik legjelentősebb szerzője mindössze huszonegy éves volt, amikor 1985-ben megjelent első könyve, a Nullánál is kevesebb. A regény szinte azonnal kultikussá vált, 1987-ben filmet is forgattak belőle. Szereplői dúsgazdag Los Angeles-i családok gyerekei, akik gond- és céltalanul tengődnek hedonizmus és nihilizmus határvidékén – unatkozó fiatalok, akiknek mindennapjai a semmitmondó fecsegés, az egymást érő bulik, a drogok és az érzelmek nélküli szex jegyében telnek. A Nullánál is kevesebb megrázó, változatlanul aktuális bemutatása az érzelmi kiüresedés kollektív drámájának – és már felsejlenek benne mindazon (ön)pusztító indulatok, melyeket a szerző későbbi brutális remekművében, az Amerikai psychóban enged majd igazán szabadjára.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 216
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 142 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-13
EAN 9789634798149
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Határtalan keretek
-11%
Moldován András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,20 €
22,43 €
Király Gábor Nemzetközi kapusiskola
-11%
K1RALYSPORT
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben - Az altatástól a szexedukációig  0–9 éves korig
Szél Dávid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
Darwin - A Beagle fedélzetén
-11%
Christian Clot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
13,98 €
Az agy 24 órája - Utazás a tudatunkon innen es túl
-11%
Susan Greenfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Slovensko - španielsky hovorník - 2. vydanie
-8%
autor neuvedený
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,90 €
9,11 €
Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség
-11%
Andrei Dósa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
A magyar négyes fogat - Ostorhegyes, Rudas, Nyerges, Gyeplős
-11%
Vida József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
49,15 €
43,75 €

Korábban megtekintett: