David Koenig

Mindörökké Columbo

„A forgatásnál Falk a szokásosnál is aprólékosabb volt. Chambers felidézte, hogy egy örökkévalóságig tartott annak a jelenetnek a felvétele, amikor a hadnagy a Redondo Beach-i nyaralókomplexumnál történt öngyilkosságnál helyszínel. Az óceán közelében, éjszaka filmeztünk – mesélte. – Rettenetesen hideg volt. A felvételeket tíz nap alatt kellett volna elkészíteni, de 16 napba telt – a doktort játszó George Hamilton szerint azért, mert Falk egy maximalista. Egyetlen hét csúszás? Peter Falknak ez csak bemelegítésnek számított.” A Columbo vitathatatlanul minden idők legnépszerűbb és legkarakteresebb bűnügyi tévésorozata volt – noha a főcím után két perccel már minden néző tudta, hogy ki a gyilkos. A harmincöt évet élt széria hatvankilenc epizódja nézők tízmillióit szegezte a képernyők elé, és hivatalosan soha nem állították le, csak csendesen eltették láb alól. Méghozzá kétszer is. De ki volt a tettes? A temperamentumos főszereplő, aki inkább mozifilmekben kamatoztatta volna tehetségét? Vagy a költségvetésre kényes filmstúdió, ahol megelégelték a sztár követeléseit? Netán a tévécsatorna, amely fiatalosabb és divatosabb műsorra vágyott? David Koenig nem csupán a fenti kérdéseknek ered nyomába, de forgatásról forgatásra, epizódról epizódra végigköveti a sorozat történetét a Steven Spielberg rendezte első résztől kezdve egészen a 2000-es években bemutatott utolsó filmekig, amelyek fölött már teljes egészében Peter Falk gyakorolta az ellenőrzést. A szerző alapos nyomozómunkát végez, és kötetéből minden kiderül a hadnagy sosem látható feleségéről, a letargikus Kutyáról, a gyűrött ballonkabátról és a szakadt Peugeot-ról. Megszólalnak a sorozat szereplői, írói, producerei és rendezői, ott lehetünk a parázs hangulatú sztoriértekezleteken és a sokszor feszültségekkel terhes forgatásokon. Koenig korabeli gyártási naplók, feljegyzések és interjúk alapján beavat minket a forgatókönyvírás, a zenei szerkesztés, a helyszínkeresés és a stúdiófelvételek kulisszatitkaiba, és bemutatja a legfontosabb szereplőket, akik az évtizedek során részt vállaltak e klasszikus, felejthetetlen sorozat megalkotásában.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 572 g
Méretek (Sz-M-H) 144-223-30
EAN 9789634798668
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hitler feltámadása
-8%
Steve Matthews
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,80 €
A világ legrosszabb osztálya begolyózik
-8%
Joanna Nadin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
Ha valaha újra találkozunk
-8%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Kai és Csontárnyék - Sárkány Akadémia 5.
-8%
Alastair Chisholm
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A tartós szerelem receptje - 7 napos program a bensőségesebb és örömtelibb párkapcsolatért
-8%
John M. Gottman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Emelt szintű érettségi 2026 - Magyar nyelv és irodalom
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Nagyítóval - A tenger alatt - Nagyítóval...
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Montessori készségfejlesztő könyvek: Színek - A tanulás gyerekjáték
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,90 €
5,43 €

Korábban megtekintett: