Temesi Ferenc

Királyáldozat

„Aki megnyeri a partit, még nem biztos, hogy jól játszott. Csak abban lehet biztos, hogy elkerült egy döntő hibát, amelyet az ellenfél kihasználhatott volna.” Egy kétszemélyes játékot, szerelmi játszmát követhetünk a végkifejletig Temesi Ferenc Királyáldozat című regényének lapjain. A lány mindössze tizenhét éves, a férfi a negyvenedikben jár. Huszonhárom év választja el egymástól Villám Verát és Tamási Gábort, amikor kezdetét veszi élet-halál harcuk. Gyötrő-vívódó viszonyukat – és általa még mennyi mást! –meséli el Temesi, háttérben a rendszerváltozás tusáival. S a szerelmi történetet egy valós, huszonhárom lépésből álló sakkmérkőzés szerkeszti mesterművé, melyet 1921-ben New Orleansban vívott egy Adams nevű amatőr játékos Torre Repetto nagymester ellen. Minden történetnek három oldala van. Az enyém, a tiétek és mindazé, ami a kettő között van. Ez a történet a harmadik fajta, még akkor is, ha rólam szól elsősoron. Rólam, aki felgyógyulásom alatt sakkrejtvényeket fejtettem, és már nagyon akartam sétálni egy jót. Nálam ez maximum ötszáz métert jelent. Kiballagtam a Mechwart térre, a bel-budai Bermuda-háromszög egyik nevezetes pontjára, melyet kicsit nagyképűen Mechwart-ligetnek hívtak. Néztem a szökőkút, a gyerekek és a kutyák játékait. Szomorú voltam, akár az ég, pedig még nem váltunk el, hétvégenként hazajártam főzni és játszani. És akkor a tér túloldalán, a betonasztaloknál megláttam a sakkozókat. (részlet)

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 176
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 324 g
Méretek (Sz-M-H) 135-213-14
EAN 9789635095636
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Böngéssz járműhangokat
-10%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Sárkánylovasok 3. - A hetedik klán visszatér
-10%
Emily Skye
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,48 €
A síkság városai - Határvidék-trilógia 3. (új kiadás)
-10%
Cormac McCarthy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Minden stimmel
Anna Czerwinska-Rydel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Madarak
-10%
Szunyoghy András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,25 €
21,83 €
Legendás állatok: Dumbledore titkai - A teljes forgatókönyv
-10%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Sárkánylegendák
-10%
Tea Orsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A MINDFLOW Módszer - MindFlow, a nem-tevés és a nem-akarás művészete
-10%
Tom Mögele
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €

Korábban megtekintett: