Lőrincz Teréz
Zuhanó délután
A szabadkai születésű költőnő ver¬seit korábban folyóiratokban olvas¬hattuk, első kötete, a Dél 2019-ben jelent meg a Fekete Sas Kiadó gon¬dozásában. Verseit azóta is rendsze¬resen közli a Magyar Szó kulturális rovata, a Kilátó, és időnként a buda¬pesti Vigília folyóirat. A Zuhanó délután az utóbbi három év lírai gyümölcse. A költészet mel¬lett a szerző életútjának továbbra is meghatározó része a közel négy év¬tizeden átívelő tanári pálya. * A személyes szférát is mélyen meg¬sebző pandémikus őrület és az általa zuhanásba lökött életidő sokkjától eltekintve új téma tulajdonképpen nem is mutatkozik be a kötetben, csupán a régiek válnak karaktere¬sebbé, hangsúlyosabbá, és kifejező eszközeik csiszoltabbá. A záróvers első sorai mintha épp ezt nyugtáz¬nák – az élet és feltételeinek radi¬kális változása az egzisztencia és az ars poetica alapminőségét erősíti és véglegesíti: A szállingózó idő egyszer csak zuhanni kezd, felizzik, s nem felejt semmit már ezután. Bécsy Ágnes

Nyelv | magyar |
Kiadó | Fekete Sas Könyvkiadó Bt. |
Megjelenés éve | 2022 |
Oldalak száma | 104 |
Kötés típusa | puha kötés |
Súly (g) | 106 g |
Méretek (Sz-M-H) | 110-180-10 |
EAN | 9786156168092 |
Szállítási idő | Nem elérhető |