J. R. R. Tolkien

A homály visszatér - A Gyűrűk Ura históriája I.

1938. március 4-én, egy hosszú levélben, amelyet Stanley Unwinnak más témában küldött, apám a következőket írta: A hobbit folytatása már eljutott a harmadik fejezet végéig. De a történetek gyakran kikerülnek az irányításunk alól, ez pedig váratlan fordulatot vett. Mr. Lewis és a legkisebb fiam részenként, folytatásokban olvassák. Habozom ismét a fiát háborgatni, bár nagyra értékelem a kritikáját. De ha szeretné elolvasni, folytatásokban megteheti. A „váratlan fordulat” minden kétséget kizáróan a Fekete Lovasok feltűnése volt. A Homály visszatér volt az első változat, amelyet J. R. R. Tolkien A Gyűrű szövetsége címének szánt. Ez a kötet kezdi el A Gyűrűk Ura keletkezésének históriáját az első papírra vetett szavaktól egymást követő változatokon át egészen Moriáig. Megtudjuk, hogy Bilbó varázsgyűrűje hogyan alakul át a Sötét Úr uralkodó gyűrűjévé; látjuk, amikor tökéletesen váratlanul egy Fekete Lovas bukkan fel a Megyében. Bríben, a Pajkos Póniban találkozunk Kótogival, a hobbittal, aki facipőben jár és vezetője lesz a többi hobbitnak Elrond házáig és tovább; kilessük, mikor lesz belőle Vándor, azaz Aragorn. Megismerjük Bilbó fiát, Bingót és a barátait, akikből sok-sok névcsere után a kötet végére Frodó és útitársai lesznek.

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 712
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 524 g
Méretek (Sz-M-H) 118-200-44
EAN 9789632279602
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Sinners Anonymous - Anonim bűnösök (éldekorált)
-9%
Somme Sketcher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
Daydream - Álmodozás (éldekorált)
-9%
Hannah Grace
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Álmaim szállodája - Romkom-sorozat
-9%
Dee Ernst
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,70 €
Icebreaker - Jégtörő
-9%
Hannah Grace
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A Főnök 3.
-9%
Baráth Viktória
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Emily
-9%
Jilly Cooper
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Remény Rómában - Újrakezdés Olaszországban
-9%
Kerry Fisher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Twisted Hate - Jules + Josh (éldekorált)
-9%
Ana Huang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €

Korábban megtekintett: