A hattyú meséje

EGYESEK SZERINT A FOLYÓ FOJTOTTA MEG…

MÁSOK AZT MONDJÁK, A FOLYÓ HOZTA VISSZA AZ ÉLETBE.

Egy sötét téli estén a Temze partján álló, ódon Hattyú fogadóban a törzsvendégek történetmeséléssel szórakoztatják egymást, mikor kitárul az ajtó; sebesült idegen lép be rajta, karjában egy vízbe fulladt gyermek testét tartja. Órákkal később a halott kislány megmozdul, levegőt vesz, és csodálatos módon életre kel. A folyó partján élők minden tudásukat latba vetik, hogy megoldják a lány rejtélyét. Ki ő, honnan jött? Ahogy telnek a napok, a történet mindinkább szövevényessé válik, és a kérdések egyre csak szaporodnak.

Ám a kislány felbukkanása bonyodalmakat okoz. Három család is magáénak mondja: egy jómódú, fiatal anya elrabolt gyermekét véli felfedezni benne, az idősödő házaspár a fiuk titkos kapcsolatának gyümölcseként az unokájukat látják benne, a lelkész együgyű, magányos elszigeteltségben élő házvezetőnője a kishúgát ismeri fel a gyermekben. Mindegyik család élete tele van különös rejtélyekkel, és rengeteg titoknak kell napvilágra kerülnie, mire a kislány kilétére fény derül.

Kiválóan szőtt történelmi rejtély, mely csordultig van folklórral, feszültséggel, mágiával és mítosszal, csakúgy, mint a viktoriánus kor sürgető tudományos kíváncsiságával.

Feszültséggel teli, romantikus, erős atmoszférájú történet. Az olvasót már a regény elején magával ragadja a történetmesélés sodrása, mely valódi és képzeletbeli világokba viszi el, egészen a kiváló befejezésig, melynek mélyéről, még jóval az utolsó oldal után is kincsek bukkannak fel.

„A szerző mesterien alkotta meg a sebzett, sérülékeny karaktereket, akik mindentől függetlenül kapaszkodnak a reménybe, mely a családból, az értelem kereséséből, az idegenekkel való tisztességes bánásmódból és azon hitből fakad, hogy az igazság gyógyít és felszabadít. Az élet, a halál s a képzelet időtlen titkait ünnepli – és a szavak örökké tartó hatalmát. Rajongók, örvendjetek! – Kirkus Reviews

„Setterfield prózája mintha egy másik korból származna, gótikus líraisága olyan klasszikusokat idéz, mint a Jane Eyre.”

– Entertainment Weekly

„Gyönyörű, sötét és hátborzongató atmoszférájú történet, a szereplők sokasága meggyőzően ábrázolja az emberi természet legjobb és legrosszabb oldalát is. Elképesztően zseniális!”

– Ruth Hogan, Az elveszett tárgyak őrzője című regény szerzője

Részlet a könyvből:

Volt egykor egy fogadó, mely békésen álldogált a Temze partján, Radcotban, egynapi járásra a folyó forrásától. E történet idején számos fogadó állt a Temze felső szakasza mentén, s a betérő bármelyikben lerészegedhetett, ám a szokásos világos sör és almabor mellett mindegyik egyedi élményt kínált. A Kelmscottban lévő Vörös Oroszlán zenés fogadó volt: esténként dereglyések játszottak a hegedűjükön, míg sajtkészítők énekeltek szomorkásan az elveszett szerelemről. Inglesham fogadója a Zöld Sárkány volt, a merengők dohányillatú menedéke. A szerencsejátékosok számára az Eaton Hastings-i Szarvasbika volt a megfelelő hely, és ha valaki a perlekedésben lelte kedvét, jobb helyet nem is találhatott volna a Buscot peremén álló Ekénél. A radcoti Hattyúnak is megvolt a maga sajátossága. Ide tért be az, aki történetekre vágyott.