Balatoni József (Jocó Bácsi)

Tanár vagyok! És?

Őszinte vallomás pedagógiai felhanggal „Az az általános vélekedés a sikeres, tehetséges vagy éppen gazdag emberekkel szemben, hogy nekik csak megszületni volt nehéz, az élet a tenyerén hordozza őket, minden az ölükbe hullik, nekik minden könnyen megy… Mert ugye amíg nem járunk a másik cipőjében, nem éljük az életét, addig nem is tudjuk, hogy neki milyen lehet, nem tudjuk, milyen nehézségekkel, vívódásokkal kell szembenéznie annak, akinek látszólag csodálatos élete van.” Egy kis faluból származó dadogós fiú, aki bebizonyította a nagyvilágnak, hogy igenis értékes és sikeres tud lenni egy tanár. Jocó bácsi – ahogy mindannyian ismerjük – nem kevés megpróbáltatáson ment át eddigi életében. Átélte, megharcolta a nehézségeket, és tanulságaikat beépítette pedagógiai módszereibe is, legyen szó veszteségekről, így vagy úgy megdolgozott traumákról, közösségi életről, szerelemről, beilleszkedési nehézségekről, függőségről, de akár az önismeret és önértékelés területéről – azaz mindenről, ami alakíthat bennünket. Vidékről városba, onnan a rivaldafénybe – hosszú és küzdelmes út vitt a mai influenszerségig. De Jocó már kiskorában is elsősorban tanár akart lenni, és ezt meg is valósította. Új könyvében a saját történetein, kudarcain és sikerein keresztül tanít, ahogyan ő tud, nyíltan, őszintén, kendőzetlenül.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 304
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 300 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789634757153
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Dorian Gray arcképe (új kiadás)
-8%
Oscar Wilde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Hiányod maga a sötétség
-8%
Jón Kalman Stefánsson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Fekete szeptember
-8%
Sandro Veronesi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A skarlát betű - Érzelmes klasszikusok
-8%
Nathaniel Hawthorne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Nyár a Hilda-villában
-8%
Michaela von Kügelgen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A forgatókönyv
Etela Farkašová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
A versailles-i jósnő
-8%
Anya Bergman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Tsongor király halála - Trubadúr Zsebkönyvek 75.
-8%
Laurent Gaudé
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €

Korábban megtekintett: