Kisfaludy András
Elszálltunk egy hajóval a szélben - Kisfalka visszaemlékezései 1965-1971 (2. kiadás)
A legendás Kex együttes 1969–71 közötti működését: felívelését, zenei arculatának formálódását, majd az énekes-frontember Baksa-Soós János disszidálását követő lehanyatlását kíséri végig Kisfaludy András, a zenekar dobosának írása. A kötetben megelevenedik a szerző ifjúkora, találkozása későbbi zenésztársaival, bepillanthatunk családi életébe és festészeti tanulmányaiba, valamint a 60-as, 70-es évek szorongató politikai légkörben zajló zenei életébe, ahol a koncerteket a rajongók mellett titkosügynökök is figyelemmel kísérték. Kiemelt figyelmet kap az énekes-előadóművész Baksa-Soós János, akinek érzékenysége, szubtilis lénye, lírai alkata áthatotta a dalszövegeket és a zenés performansznak is beillő koncerteket, melyek sosem ismétlődtek meg, hanem minden alkalommal egyedi improvizációkra épültek, és nemritkán odaszúrtak a hatalomnak. A kötet különlegessége, hogy a fejezeteket korabeli ügynöki jelentések tagolják – besúgókéi, akik gyakran a barátok, pályatársak közül kerültek ki.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Magyar Napló Kft. |
Megjelenés éve | 2022 |
Oldalak száma | 340 |
Kötés típusa | keménytábla |
Méretek (Sz-M-H) | 0-0-0 |
EAN | 9789635410972 |
Szállítási idő | Nem elérhető |