Raffay Ernő

Országbomlasztó szabadkőművesség

A XIX. század végére Európa számos országában szabadkőműves kormányok alakultak. A titkosan működő szervezet egyre nagyobb befolyásra tett szert a nemzetállamok fölött, és mint egy pók, elkezdte behálózni azokat a területeket, amelyeket meghódításra szemelt ki. Ebbe a körbe tartozott a Magyar Királyság is. Már az 1890-es években a budapesti vezetésű páholyok államot képeztek az államban. Titkos összejöveteleiken olyan dokumentumokat szerkesztettek a társadalom átalakítására, amelyeket a magyar Országgyűlés később már törvényként fogadott el. A szabadkőművesek ugyanis szinte minden pártban befolyásos pozícióban voltak. Mindezekről az ország közvéleménye semmit sem tudott. A történések hátterét Raffay Ernő már több könyvében megírta, ám most először kerül sor arra, hogy csak és kifejezetten szabadkőműves dokumentumokat felvonultatva ismerteti azokat a páholy-törekvéseket, amelyeknek legfontosabb céljuk volt, hogy Magyarországból szabadkőműves köztársaságot hozzanak létre. Az összeomlás előtti két-három évtizedben a szabadkőművesek lényegében minden kérdésben a magyar érdekekkel szemben foglaltak állást, ezzel is elősegítve azt a bomlasztási folyamatot, melynek vége Magyarország szinte teljes megsemmisülésével járt.

Nyelv magyar
Kiadó Kárpátia Stúdió
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 316
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 372 g
Méretek (Sz-M-H) 147-210-21
EAN 9786155374999
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szegény Dzsoni és Árnika (5. kiadás)
-9%
Lázár Ervin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A kőszívű ember fiai
-9%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
A bölcsességkerék - Mitikus utazás a négy égtáj felé
-9%
Dr. Alberto Villoldo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Fojtogató titok
Sarah Pekkanen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
Sorskönyv (új kiadás)
-9%
Eric Berne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Kenyér - Reggelire, ebédre, vacsorára
-9%
Paul Hollywood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A teremtő rombolás ereje
-9%
Philippe Aghion
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,40 €
22,21 €
Hellász csillagai
-9%
Kertész István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €