Kopácsi Judit

Kötelet a hóhérnak

Egy balatonkenesei löszbarlangban négy fiatal – valamennyien a korai Kádár-rendszer nagyhatalmú funkcionáriusainak gyermekei – 1967 tavaszán összeesküvést sző, hogy a rezsim életben maradt áldozatait és hozzátartozóikat megmentsék az üldöztetéstől. Szpidy, a Magyar Biztonsági Szolgálat magas rangú tisztjének, „Reki ezredesnek” a húszéves lánya és barátai, köztük Brúnó, a belügyminiszter fia, levelet kapott Jancsitól, aki ítéletvégrehajtó apjának pisztolyával öngyilkosságra készül. Búcsúlevelében arra kérte barátait, hogy fogjanak össze a rezsim áldozatainak védelmére. Első sikeres akciójuk Csopaky Kirának, a volt budapesti rendőrfőkapitány lelkibeteg lányának kimenekítése az országból. Egy véletlen találkozás során Szpídy összefut Kira volt fiújával, Rockyval, azaz Görgey Péterrel is, akinek arisztokrata család leszármazottjaként reménye sem lehet arra, hogy itthon felvegyék az egyetemre. Szpidy neki is felajánlja, hogy apja befolyását latbavetve megszerzi számára a hőn vágyott útlevelet. Itt azonban a titkosszolgálat közbelép: az útlevélért cserébe elvárja Rockytól, hogy nagybátyját, aki a CIA szolgálatában áll, Kanadából visszacsalja Magyarországra. Rocky látszólag hajlandó is a kompromisszumra, a valóságban arra készül, hogy megakadályozza a magyar titkosszolgák emberrablási kísérletét és találkozzék a gyermekét váró Kirával… Kopácsi Sándornak, a Nagy Imre-per hatodrendű vádlottjának Kanadában élő lánya írta ezt a kordokumentumnak is beillő kalandregényt, melyből az is kiderül, hogy mi az összefüggés a KÖTELET A HÓHÉRNAK nevű Rock and Roll együttes balatonboglári koncertje és a Varsói Szerződés 1968. augusztus 20-án lezajlott csehszlovákiai inváziója között.

Nyelv magyar
Kiadó Atlantic Press Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 480
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 490 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-25
EAN 9789635570614
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Háborúk és angyalok - Igaz életregény 1934-1958
-10%
Till István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Ifjúkori napló 1839-1848
-10%
Ferenc József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,47 €
Árvák a vonaton
-10%
Gill Thompson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,49 €
Kaleidoszkóp - Egy erdélyi arisztokrata hölgy emlékei
-10%
Homoródalmási és dálnoki Kenyeres Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €
A Rothschildok - Egy család története
-10%
Frederic Morton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Egy élet sportja - Vadászat, Lóverseny, Falka
-10%
Horthy Jenő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,54 €