Sid Steward

PDF fogások /100 professzionális ötlet és eszköz

A PDF állományok, noha széles körben elterjedtek, sokak számára csupán olvasásra és nyomtatásra szolgáló dokumentumok. Általában ilyen céllal küldjük el másoknak is, miközben úgy tekintünk rájuk, mintha egy szigorúan lezárt doboz iratai lennének, amelyet csak az Acrobat segítségével lehet felnyitni. Gyakran még készítőik is a nyomtatás PDF állományba opciót választják, és nem tűnődnek el azon, hogy a PDF más is lehet, mint a papír kényelmes elektronikus változata. Pedig a PDF jóval több, mint elektronikus papírpótlék. A PDF fogások elsajátításával az Acrobat mellett egy sor más eszközt is megismerhetünk, és megtudhatjuk, hogyan hozhatjuk létre, módosíthatjuk, változtathatjuk meg igény szerint vagy vihetjük a nyilvánosság elé közlendőnket PDF dokumentum formájában.

Nyelv magyar
Kiadó Kossuth Kiadó
Megjelenés éve 2005
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-15
EAN 9789630947145
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Csodaszép altatómesék - Klasszikus mesék (új kiadás)
Charles Perrault
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Tánc - Ritmus és mozgás /Mi Micsoda
-10%
Christine Paxmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
9,45 €
Helyesírási gyakorlókönyv 9-12. évfolyam - 2024-től érvényes
-10%
Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
11,75 €
Póki és csodálatos barátai - A fosztogató kalózok - Mese és móka
-10%
Marvel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Visz a vonat - Karcsú Könyvek - Pontos történetek
-10%
Vámos Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Vadóc - Nyereg és istráng /Tilly lovas történetei 14.
-10%
Pippa Funnell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,78 €
A bábuk élete
-10%
T. J. Klune
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
12 Rules for Life and Antidote to Chaos
Jordan B. Peterson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €

Korábban megtekintett: