Louise Hay

Használd a megerősítéseket - Vonzd be az önbizalmat, a bőséget és az örömöt az életedbe

Ismerd meg Louise Hay könnyedén elsajátítható, 21 napos útmutatását, és fedezd fel az egyszerű, megnyugtató szavakban rejlő erőt! Minden megfogalmazott gondolatunkkal és kiejtett szavunkkal a jövőnket teremtjük meg, hiszen minden belső párbeszédünk valójában nem más, mint megerősítések füzére. Ha csupán egyszer mondunk ki egy megerősítő mondatot, és aztán azon tűnődünk, miért nem történik semmi, hiába vágyunk rá, nem fogjuk megváltoztatni az életünket. A szavak csak szavak maradnak. A megerősítések végtelenül hatékonyak, azonban életünk szerves részévé kell tennünk őket ahhoz, hogy valódi változást érjünk el. A kutatások azt mutatják, hogy 21 napba telik egy új szokást kialakítani, teljességgel beépíteni az életünkbe. A megerősítésekkel sincs ez másképp. Louise Hay könyvének segítségével 21 nap alatt, 21 témát körbejárva tanulhatjuk meg, miként tehetünk szert valódi lelki egyensúlyra a megerősítések által. Louise az élet különböző területeit vizsgálja, így az önbecsülést, a félelmeket, az elengedést, a megbocsátást, az egészséget, a munkahelyi sikereket, a jólétet vagy éppen önmagunk szeretetét, a barátságot, a szerelmet és a meghittséget. A könyvben található gyakorlatok elsajátításával és a megerősítések személyre szabásával őszinte jókedvet, friss lendületet, valódi változást és örömöt varázsolhatsz az életedbe. Vizsgáld felül a régi hiedelmeidet, és vágj bele egy végleges nagytakarításba a pozitív megerősítések segítségével! Akár érzelmi, akár fizikai szinten nézel szembe egy problémával, a megerősítő mondatok hatalma segítségedre lesz egy kiegyensúlyozottabb élet megteremtésében. A megerősítés kaput nyit, hogy elindulj az öngyógyítás és a pozitív változás útján! Louise Hay spirituális gyógyító, motivációs tréner, bestsellerszerző, az önsegítő mozgalom úttörője – rendkívüli személyiségével örökre mély nyomot hagy mindnyájunk életében. A megerősítések hatalmáról szóló tanításai és az általa ajánlott technikák számtalan embernek nyújtottak és nyújtanak mindmáig vigaszt és gyógyulást. „Az élet szeret téged, és a legjobbat akarja neked. Lelki békét, belső derűt, duzzadó önbizalmat és önszeretetet.” – Louise Hay

Nyelv magyar
Kiadó Édesvíz Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 191
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 292 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-12
EAN 9789635073627
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

BELSŐ UTAZÁS
RUEDIGER DAHLKE
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
A Sambhala alapelv - Az emberiség rejtett kincsének felfedezése
-9%
Szakjong Mipham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,83 €
Az öröm ezer neve - Élj harmóniában az élet dolgaival
-9%
Byron Katie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Antik anatómia tarot - Kártyacsomag és kézikönyv modern misztikusoknak
-9%
Claire Goodchild
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,81 €
A teljesség felé - Találd meg az igazi énedhez vezető utat
-9%
Martha Beck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Hogy ne halj meg
Dr. Michael Greger Md
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
A remény virágai - Lenormand kártya
-9%
Irene Kaptijn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Nem bátorság kérdése - Képes útmutató önmagad elfogadásához
-9%
Laetitia Duveau
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €

Korábban megtekintett: