Moskát Anita

Irha és bőr (új kiadás)

Alig két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet. August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan. Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá. A regény 2020-ban Zsoldos Péter-díjat nyert.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 608
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 554 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-30
EAN 9789635664313
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Boldogító lélegzet (éldekorált)
-8%
Rebecca Donovan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
The Things We Leave Unfinished - Befejezetlen történeteink
-8%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Szívtörő
-8%
Mara Maxine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
The Honeycrisp Orchard Inn - Almáskert Panzió (éldekorált)
-8%
Valerie Bowman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Revolve - Fordulat (éldekorált)
-8%
Bal Khabra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Zserbó 2. - A háború tengerén
-8%
Karády Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Ugly Love - Csúf Szerelem
-8%
Colleen Hoover
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Cruel Prince - Kegyetlen herceg (éldekorált)
-8%
A. Jade
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €