Chris Carter

Halállista - Robert Hunter-krimi (2. kiadás)

„Válasszon, nyomozó: tűz vagy víz." Robert Hunter, a Los Angeles-i rendőrség gyilkossági osztályának nyomozóját egy ismeretlen telefonáló arra kéri, hogy látogasson el egy honlapra, amely élőben közvetíti egy üvegtartályba zárt, megkötözött férfi utolsó perceit. A hívó azonban nem elégszik meg azzal, hogy Hunter tanúja legyen a szerencsétlen haláltusájának: azt akarja, hogy részt vegyen az áldozat kivégzésében. A nyomozónak kell eldöntenie, hogyan érjen véget a férfi élete. Hunternek nincs más választása, mint hogy tehetetlenül végignézi a gyilkosságot, a rendőrség ugyanis az FBI-jal karöltve hiába próbálja meg lenyomozni az adást vagy a telefonáló tartózkodási helyét. A gyilkos igazi informatikus zseninek bizonyul, aki minden lehetséges nyomot eltüntet maga után, így Hunter és a társa, Garcia nyomozó számára óriási fejtörést jelent, hogyan kezdjen neki a tettes kézre kerítésének. A telefon azonban hamarosan újra megszólal. Ugyanaz a hang, de egy másik honlap és egy másik áldozat. Ráadásul a gyilkos ezúttal változtat a játékszabályokon: egyfajta morbid valóságshow-t talál ki, amelyben a weboldal minden látogatója szavazhat az áldozat sorsáról...

GLS

Nyelv magyar
Kiadó General Press Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 360
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 370 g
Méretek (Sz-M-H) 137-197-26
EAN 9789634527060
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Dűne - Dűne 01 (új kiadás).
-8%
Frank Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Paletta: Ütős színek (képregény)
-8%
Jennifer Muro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Stranger Things - Menekülés Hawkinsból
-8%
Caitlin Schneiderhan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A Dűne gyermekei - Dűne 03. (új kiadás)
-8%
Frank Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Operation: Bounce House - Az Ugrálóvár hadművelet
-8%
Matt Dinniman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Távoli tűz
-8%
Zsoldos Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A Dűne homokférgei - Dűne 08
-8%
Brian Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
A három törvény
-8%
Szántó Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: