Immanuel Kant

ANTROPOLÓGIAI ÍRÁSOK

A Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között. A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.
Megjelenés éve 2005
EAN 9789633897348
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az eredeti SUDOKU KÖNYV 2026 nyár
-8%
Tim Bender
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,55 €
4,19 €
A megtestesült én - Miért szorongunk, miért merülünk ki, és hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz
-8%
Szilágyi Szilárd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,85 €
21,03 €
Pár-percek a világ körül - Önismereti és kapcsolatépítő történetek hétről hétre
-8%
Mihalec Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Az angyal hív (új kiadás)
-8%
Guillaume Musso
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Protokoll az életem /Illemtan mindenkinek (7. kiadás)
-8%
Görög Ibolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A Freiberg-villa öröksége
-8%
Romina Casagrande
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A hivatalos Bridgerton-útmutató a szórakoztatáshoz
-8%
Emily Timberlake
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Érettségi mintafeladatsorok kémiából (10 írásbeli emelt szintű feladatsor) - 2024-től érvényes
-8%
Bárány Zsolt Béla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,05 €
12,01 €