Györgyey Ferenc Aladár

A gumibotcsinálta kém - A magyar Gulag groteszk panoptikuma

Györgyey Ferenc Aladár (1925-2014) magyar orvostörténész, író, könyvtáros, művészettörténész - memoárjában emlékezetes események szatirikus leírásával mutatja be a Rákosi-korszak internálófogdáit, politikai börtöneit és haláltáborait, amelyekben 1948-tól kezdve nyolc éven át maga is raboskodott. Ítélkezés és politizálás nélkül beszéli el a szigorúan tényeken alapuló eseményeket, de az ironikus hangnem, amellyel a főként abszurd helyzetekről beszámol, találóbban elevenítik fel ezt az immár lassan feledésbe merült korszakot, mint a történelemkönyvek. A könyv az eredeti magyar jegyzetek alapján Sohár Pál közreműködésével született meg angolul, most pedig magyar fordításban hazatalált.

Nyelv magyar
Kiadó Irodalmi Jelen Könyvek
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 240
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 418 g
Méretek (Sz-M-H) 160-210-15
EAN 9786156285195
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Pókember: Szemek arc nélkül - Marvel Noir 3 (képregény)
-10%
David Hine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Firenze /Berlitz barangoló
-35%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
7,65 €
Egy gonosz elme - Robert Hunter-krimi
-10%
Chris Carter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Mit kezdjünk egy ötlettel?
-10%
Kobi Yamada
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
Végre itt vagy!
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A bél-agy kapcsolat - A testünkön belüli rejtett kommunikáció hatása hangulatunkra, döntéseinkre és egészségi állapotunkra
-10%
Emeran Mayer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Lázadó szívek - #POV
-10%
Katherine Locke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Géniusz Junior Kvízkönyv
-10%
Glózik Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €

Korábban megtekintett: