Erich Maria Remarque

Nyugaton a helyzet változatlan

A háború nem változik. Talán ez a legfőbb üzenete Erich Maria Remarque lassan százéves regényének, amelyben saját és nemzedéke értelmetlen szenvedését örökítette meg. Az író tizennyolc éves korában, az iskolapadból került az első világháború vérszivattyújába, ahonnan súlyos sérülésekkel tért haza. A Nyugaton a helyzet változatlan azonban nem egyszerű életrajzi regény, hanem zsigerien érzékletes megjelenítése a modern háború embertelenségének. A frontról nincs visszaút, nincs boldog befejezés: még a túlélők is borzalmas testi és lelki sebeket cipelnek egészen halálukig. A lövészárkok sötétségében csak a bajtársiasság felvillanásai nyújtanak pillanatnyi menedéket. Erich Maria Remarque regénye rendkívül időszerű volt első megjelenése idején, 1929-ben, amikor már gyülekezni kezdtek az elsőnél is pusztítóbb második világégés viharfelhői - nem véletlen, hogy a könyvet több országban is betiltották a rohamosan fasizálódó Európában -, és legalább ennyire aktuális ma is, amikor néhány száz kilométerre Magyarországtól városok lángolnak és ágyúk dörögnek. Az embertelenség idejében az irodalom minden korábbinál fontosabb. Az időtlen klasszikusból a Netflix készített 2022-ben nagy hatású feldolgozást.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 208
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 250 g
Méretek (Sz-M-H) 135-208-17
EAN 9789635825011
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

The Housemaid - A téboly otthona - Millie Calloway-sorozat 1. (filmes borítóval)
-11%
Freida McFadden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
18,96 €
Bízz bennem
-11%
T. M. Logan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €
Halálos szenvedély
-11%
J. D. Robb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,13 €
Egy gyilkosság megírásának krónikája
-11%
Dann McDorman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,51 €
A tehetséges Mr. Ripley
-11%
Patricia Highsmith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Valaki rád vadászik - Skandináv krimik
-11%
Anna Jansson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,18 €
Most! (4. kiadás)
-11%
Guillaume Musso
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
A Bíbor Hálózat
-11%
Carmen Mola
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €