Sri Aurobindo

A jóga szintézise

„A tökéletesség átfogó szintézise az egyetlen méltó erőfeszítés mindazok számára, akik odaadó szemléletükön keresztül észlelik, hogy Isten (Brahman) titokban benne lakozik az emberiségben.” Sri Aurobindo A Jóga szintézise az emberben jelenlévő három isteni erő, az akarat (Szankalpa), a tudás (Gjána) és a szeretet (Bhakti) között harmóniát teremtve nyújt iránymutatást, hogy az emberi lélek az Istenihez emelkedhessen. Alapgondolata szerint az élet egésze jóga. A Valóságot szomjazó törekvőnek nem szükséges elvonulnia és elkülönülve gyakorolnia a kiválasztott jógát, hiszen az egész élet jógává alakítható, minden cselekedet, gondolat, érzés az Isteni felé irányítható. (A jóga szintézise -Aurobindo) Ehhez azonban szükséges az emberi természet teljes átalakítása, főként a felszíni, külsődleges elme, életerő és fizikai test transzformációja, melyeken keresztül az ember a külvilággal és annak szereplőivel kapcsolódik. Sri Aurobindo kiemeli, hogy több tudati dimenzióból, személyiségből álló, önátlényegítő lények vagyunk. Mivel a magasabb tudatosság (Átman) bennünk is jelen van, ezért képes átalakítani az alacsonyabb durva és finom-anyagi síkokat. Nem kizárólag a saját erőnkből (Szádhana) kell és lehet megvalósítanunk e transzformációt, hanem döntően a bennünk és körülöttünk jelenlévő Isteni Abszolút által, felé megnyílva. (A jóga szintézise -Aurobindo) A jelen mű feltárja a négyrétű ösvényt, a cselekvés (Karma), a tudás (Gjána), az odaadás (Bhakti) és a tökéletesedés (Szamádhi) útját, a különféle utak alkotóelemeit és integrációs pontjait. Azokat a lehetőségeket, ahol az utak és módszerek összekapcsolhatók, lehetővé téve a személyiség teljeskörű átalakítását, a tudatosság felemelését és kiterjesztését a létezés Igazságába. Nem csupán elméleti módon mutatja be ezt a folyamatot, hanem számtalan követhető gyakorlatot, elsajátítható attitűdöt tár fel, melyek átvezetik a törekvőt önnön természetén, rendkívüli inspirációt biztosítva az előrehaladáshoz.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Danvantara Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 656
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 888 g
Méretek (Sz-M-H) 165-240-44
EAN 9786150154657
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Isten beszél hozzád - Az emberiség kapcsolata egy felsőbb erővel
-8%
Neale Donald Walsch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Érzelmileg egészséges spiritualitás - Ismerd meg magad, hogy megismerhesd Istent!
-8%
Peter Scazzero
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Metafizika
-8%
Puzsér Róbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
49,15 €
45,22 €
 Lukács evangéliuma
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
0,65 €
0,60 €
 Márk evangéliuma
-7%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
0,55 €
0,51 €
 Máté evangéliuma
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
0,65 €
0,60 €
Csak felfelé nézz! - 40 nap arra, hogy felépítsd az Istenben való bizalmadat
-8%
Jentezen Franklin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,65 €
8,88 €
Utak a természetfelettihez - Spirituális gyakorlatok tudományos szemmel
-8%
Rupert Sheldrake
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,80 €

Korábban megtekintett: