Edith Eva Eger

Az Ajándék - 12 életmentő lecke

Dr. Edith Eva Eger inspiráló és gyakorlati tanácsokban bővelkedő könyve segít, hogy megszabadulhassunk romboló mintáinktól és bénító gondolatainktól, s ezáltal szabadon élvezhessük az életet.
Saját pácienseinek történeteiből vett példák segítségével mutatja be az olyan, lelkünket fogva tartó érzelmi állapotokat, mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen vagy a hárítás – egyúttal szelíden bátorít bennünket a múlt béklyóitól való szabadulásra.
Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében Edith Eva Eger rámutat, hogy mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék segítségével azonban kitörhetünk az önmagunk építette börtönből, és feldolgozhatjuk a traumáinkat.
Az új, bővített kiadás Edith Eva Eger 2021-es utószavával jelenik meg, melyben összegzi a világjárvány tapasztalatait és tanulságait.

„A szabadságot egész életünkben gyakoroljuk – olyan döntés, amit naponta újra meg újra meg kell hoznunk. A szabadsághoz remény is kell. Annak tudatosítása, hogy a szenvedés, bármilyen rettenetes is, átmeneti, és kíváncsiság, hogy felfedezzük, mi történik aztán. A remény teszi lehetővé számunkra, hogy a múlt helyett a jelenben éljünk.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Open Books
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 204
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 275 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-18
EAN 9789635723539
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Dreher-szimfónia - Komlótól a koronáig / Családregény négy tételben
Iglódi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
Moby Dick
Heman Melville
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
kistigris
-8%
Finy Petra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
ÚTJELZŐK AZ ÉLŐK ÉS ÉLETTELENEK RENGETEGÉBEN
-8%
Csicsay Alajos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,20 €
Még látlak odafenn (puha)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Lovak a ködben (3. kiadás)
-8%
Száraz Miklós György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Mrs. Quinn híres lesz
-8%
Olivia Ford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
15,00 €
Hátra hagyott út
-8%
Lajos Bödők
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €

Korábban megtekintett: