Samantha Downing

A saját érdekedben

Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit. Amikor egy napon Teddy egyik diákjának édesanyja holtan rogy össze egy iskolai ünnepségen, kezdetben senki sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább afelé mutatnak, hogy a munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen véletlen volt csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre, melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét. Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré. A saját érdekedben az iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok. A könyvről mondták: „Szellemes és izgalmas.” Caroline Kepnes „Nem tudtam letenni: alig vártam, hogy kiderüljön, hogy mi lesz a vége.” B.A. Paris „Samantha Downing sötét és fordulatokban gazdag thrillere végigvezeti az olvasót a Belmont Akadémia folyosóin. Itt sohasem lehet tudni, hogy kiben lehet megbízni, és kitől kell félni.” Megan Miranda „Lenyűgöző és rendkívül eredeti. Egyszerűen ellenállhatatlan.” JP Delaney „Samantha Downing nagyszerű író. Szerintem ez a könyve még az Elbűvölő feleségemen is túltesz.” Sarah Pinborough

Nyelv magyar
Kiadó Magnólia
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 358 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-27
EAN 9789635980307
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Dermesztő sötétség
-10%
Simon Mockler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Préda - Skandináv krimik
-10%
Yrsa Sigurdardóttir
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Második esély - A bűn klubja 2.
-10%
Willow Winters
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
18,59 €
Küldetés újratöltve
-10%
Tom Clancy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,62 €
OUTLANDER 3.
-10%
DIANA GABALDON
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
Gyilkosság a családban
-10%
Cara Hunter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A levegő urai (filmes borító) - Amerikai bombázók a náci Németország ellen
-10%
Donald L. Miller
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Néró tornya - Apollón próbái 5. (puha)
-10%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €