BITTERA TIBORNÉ - DR. JUHÁSZ ÁGNES

ÉN IS TUDOK BESZÉLNI

Ezt a könyvet olyan kisgyermekeknek ajánljuk, akiknek a beszéd- és nyelvi fejlődése nehezen indul, még nem beszélnek, vagy csak nagyon keveset, esetleg nehézségeik vannak a beszéd megértésében is. Ajánljuk a szülőknek, akik szívesen beszélgetnek gyermekükkel, és fontos számukra anyanyelvük szebbé, jobbá tétele. Ajánljuk a logopédusoknak, mert a beszéd-és nyelvi fejlesztés az ő feladatuk, bár nem nélkülözhető a család és a gyermek tágabb környezetében (bölcsőde, óvoda) lévő felnőtteknek segítő közreműködése sem. A könyv képei motiválják a hangadást, a tárgyak, cselekvések megnevezését, majd a mondatalkotást. Sorra kerül a különböző nyelvi formák tanulása, és célja a pontos beszédértés, a beszédfigyelem fejlesztése is. A képekhez tartozó szavakat, mondatokat és kérdéseket, a melléklet tartalmazza. Reméljük, hogy ez a szép, színes könyv örömet okoz a gyerekeknek, szülőknek, és a logopédusok sikeresen tudják használni terápiás munkájukban.

Nyelv egyeb/mas
Kiadó Magánkiadás
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 120
Kötés típusa Paperback
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 200-285
EAN 9789638988591
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

PONS Mobil nyelvtanfolyam EXTRA - Spanyol - Hallgass, érts és beszélj könnyedén!
-9%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,11 €
Ma van a szülinapom! - Mi MICSODA Kicsi világ 5.
-9%
Andrea Weller-Essers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Boldogság újratöltve
-9%
Susan Mallery
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
17,84 €
A kapitány lánya - Olvass velünk! 3. szint
-9%
Ana Doblado (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,92 €
Boribon születésnapja
-9%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,33 €
Merényletek Hitler ellen - Férfiak és nők, akik megpróbálták megváltoztatni a történelmet /II. világháborús sorozat 2.
-9%
Richard Dargie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,15 €
Kelet-nyugati utca - A népirtás és az emberiesség elleni bűntett fogalmának eredetéről
-9%
Philippe Sands
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,20 €
14,75 €
Balatoni Menedék
-9%
Tóth Gábor Ákos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €