Margaret Atwood

Pénelopeia (2. kiadás)

„Azután elmondta, hogy mennyire hiányoztam neki, mennyire vágyakozott utánam, még akkor is, amikor istennők ölelték fehér karjaikba; én meg elmondtam, mennyi könnyem hullott húsz éven át, amíg csak vártam-vártam a hazatértét, s hogy milyen eseménytelenül hűséges voltam, higgye el, eszembe se jutott elárulni a csodás lábú nagyágyat azzal, hogy más férfit engedek oda magam mellé. Mind a ketten – saját bevallásunk szerint – hétpróbás, szégyentelen hazudozók voltunk ősidőktől fogva. Csoda, hogy akármelyikünk elhitte a másik egyetlen szavát is. Pedig elhittük. Vagy legalábbis azt mondtuk egymásnak.” Pénelopé a házastársi hűség közismert mintaképe: húsz éven át várta haza a kalandor Odüsszeuszt, és férje leleményességéhez méltó csellel ejtette át a kérőket. De ki volt valójában ez a spártai királylány, akinek szépsége sosem volt mérhető unokanővére, Helené szépségéhez? Akit hozzáadtak egy rövid lábú, csaló ismeretlenhez, és aki alig egy évig élvezhette a házasélet örömeit, mielőtt magára hagyták egy idegen országban, tizenhat évesen, egy csecsemővel? Miből merített erőt, és kivé vált a várakozás hosszú évei alatt? Mit gondolt titokban az ő fényes Odüsszeuszáról? Valóban egy pillanatra sem gyengült el? És nekünk, olvasóknak, vajon az igazat mondja? Atwood Pénelopéja nem elvont mitikus alak, hanem hús-vér ember: formálódó személyiség vágyakkal és félelmekkel, gyarlóságokkal és sikerekkel. A Pénelopeia a feleség, a nő szemszögéből meséli újra az európai kultúra egyik alaptörténetét, és egyben a szerző saját korának szatirikus látlelete is. „…amilyen szellemes, úgyis muszáj elolvasni újra. És újra meg újra – aztán elgondolkodni azon, hány Margaret Atwood kéne ahhoz, hogy magunk mögött hagyhassuk a még mindig túlnyomórészt férfi hősök által uralt narratívát, és végre az évezredeken át mellőzöttek is megkapják a maguk történeteit?” (Könyvvizsgálók blog)

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 196
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 256 g
Méretek (Sz-M-H) 110-185-16
EAN 9789635182602
Szállítási idő 4-6 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az inkvizítor /Eretnek 1.
-83%
Trux Béla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
1,95 €
Feloldozás - Montgomery testvérek - Jace
-10%
Ava Harrison
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Lúg (harmadik, bővített kiadás)
-10%
Mérő Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Élet vár - Fekete szív 0.5 (átdolgozott újrakiadás)
-10%
Lexie King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
Leviatán - Leviatán-trilógia 1. (új kiadás)
-10%
Scott Westerfeld
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A herceg és én - A Bridgerton család 1. (új kiadás)
-10%
Julia Quinn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,48 €
Régiségbolt a Royal Streeten
-10%
Karen White
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,37 €
Az ír kastély titka - Smaragd sziget 2.
-10%
Anne L. Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €

Korábban megtekintett: