David Attenborough

Az élet erőpróbái - Az állatok viselkedésének természetrajza (új, átdolgozott kiadás)

Új, átdolgozott kiadás Születés, szex és halál – minden, ami az élet szempontjából lényeges. DAILY TELEGRAPH David Attenborough nagy sikerű könyv- és filmsorozatának harmadik, átdolgozott zárókötete az állatok viselkedésével, a zoológia egyik legizgalmasabb területével foglalkozik. Az első kötet, az Élet a Földön középpontjában az állatok evolúciója állt, a második, Az élő bolygó pedig azt vizsgálta, hogyan alkalmazkodnak az állatok a különböző élőhelyekhez. Az élet erőpróbái csupa dráma és akció – a ragadozók elleni küzdelem, a táplálékszerzés, a viaskodás a vetélytársakkal, a párválasztás, a párzás megannyi viszontagsága. Miközben minden állat arra törekszik, hogy átörökítse a génjeit a következő nemzedék számára, nehézségek sokaságával szembesül. A kihívásokra adott válaszok változatosak, néha egészen meghökkentőek – és az ember számára meglehetősen ismerősek, hiszen mi magunk is hasonló erőpróbáknak vagyunk kitéve. „A baglyok fiókái a ragadozó madarak többségéhez hasonlóan nem egyszerre kelnek ki; az első jelentősen erősebb és mohóbb lehet a későbbieknél. Amikor a szülők megérkeznek a táplálékkal a fészekhez, ez a fióka félrelöki a kisebbeket, és elsőként jut az ennivalóhoz. Ha ebben az időszakban bőséges a zsákmány, minden fióka jóllakhat, de mostohább körülmények között a legkisebb éhen marad, és hamarosan elpusztul; csenevész kis testét a többiek azonnal felfalják, így nem vész kárba a hús.” Sir David Attenborough (1926) a világ legismertebb és legnépszerűbb brit természetfilmese. Természettudósi és média-pályafutása közel hetven évet ölel fel. Olyan legendás, mára klasszikussá vált BBC-filmsorozatokat készített, mint az Élet a Földön (1979), Az élő bolygó (1984), Az élet megpróbáltatásai (1990), A növények magánélete (1995), A madarak élete (1998), A kék bolygó (2001), Az emlősök élete (2002), a Bolygónk, a Föld (2006) és az Élet hidegvérrel (2008). Életpályáját összegző és a Földünk megóvása érdekében halaszthatatlan lépéseket sürgető legutóbbi könyve, az Egy élet a bolygónkon 2020-ban jelent meg magyarul.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 364
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 464 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-32
EAN 9789633559833
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Demencia - Kockázati tényezők és megelőzési lehetőségek
-8%
Geir Selbak
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Menopauzaagy - A modern tudomány válasza a változókor tüneteire
-8%
Lisa Mosconi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Függvénytáblázatok - Matematikai, fizikai, kémiai és biológiai összefüggések
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,90 €
Agykutatás egyszerűen - Ismerd meg a világ legbonyolultabb szerkezetét!
-8%
Reichardt Richárd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,15 €
23,14 €
Bűnügyi helyszínelés - A kriminalisztika lenyűgöző tudománya
-8%
Tom Jackson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
31,95 €
29,40 €
A jövő neve élet - Megoldás a klímaváltozásra és a világbékére (új kiadás)
-8%
Dr. Dittrich Ernő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Erdők-mezők gombái (új kiadás)
-8%
Locsmándi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Fültanúként a vadonban - Az állatok titokzatos nyelve
-8%
George Bumann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €