Kutrovátz Gábor

Kozmikus időutazás haladóknak

Csillagászat- és kozmológiatörténeti kalandozásra, „kozmikus időutazásra” hívja olvasóját kötetünk, az univerzumot feltérképező tudomány történetébe kínálva betekintést. Fő témája a kozmológiai távolságmérések története, vagyis az a kérdés, hogy régen – leginkább a távcső előtti korszakokban – hogyan próbálták megállapítani az égitestek távolságait, és ezen keresztül a kozmosz szerkezetét és méreteit. Szó esik azonban más, részben kapcsolódó területekről is: a bolygók együttállásainak és fedéseinek történeti szerepéről, arról, hogy mit gondoltak a csillagászati elméletek és a valóság viszonyáról az ókorban és a kora újkorban, a napközéppontú kozmológia korai fogadtatásáról és továbbfejlesztéséről, valamint néhány alapvető tudományos és természetfilozófiai fogalom történeti változásairól. A könyvet elsősorban azoknak ajánljuk, akik komolyabban érdeklődnek a természettudományok, valamint azok filozófiai hátterének története iránt.

Nyelv magyar
Kiadó Typotex Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 324
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 334 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-23
EAN 9789634932321
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Csillagépítők - Nukleáris fúzió és a versenyfutás a bolygó erejéért
-10%
Arthur Turrell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,10 €
Az univerzum - A világegyetem „életrajza”
-10%
Paul Murdin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,55 €
A bolygók élete - Naprendszerünk bolygóiról
-10%
Andrew Cohen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Az idő rövid története - Illusztrált kiadás (új kiadás)
-10%
Stephen Hawking
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,51 €
Mindent a világűrről - Izgalmasan és látványosan
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €
A Világegyetem dióhéjban - Az idő rövid történetének folytatása (új kiadás)
-10%
Stephen Hawking
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,51 €
A nagy terv - Új válaszok az élet nagy kérdéseire (új kiadás)
-10%
Stephen Hawking
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Az Univerzum - gyakran ismételt kérdések és válaszok
-10%
Jorge Cham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €