Amy Harmon

Homokból és hamuból - Mindent elsöprő történet szerelemről, háborúról (2. kiadás)

„A félelem fura dolog. Rátelepszik az ember mellkasára, átszivárog a bőrén, a szövetek rétegein, izmokon, csontokon, majd egy lélek nagyságú fekete lyukba gyűlik össze, és kiszippantja az örömöt, az élvezetet, a szépséget az életből. De a reményt nem. Valahogy a remény az egyetlen, ami ellenáll a félelemnek, és a remény az, ami lehetővé teszi a következő lélegzetet, a következő lépést, a következő apró, lázadó cselekedetet, még ha ez mindössze abból áll is, hogy az ember életben marad.” Olaszország, 1943. Tombol a második világháború, az ország nagy részét megszállták a németek, a zsidó lakosságot deportálás és megsemmisítés fenyegeti. Évekkel ezelőtt Eva Rosselli és Angelo Bianco szinte testvérekként nevelkedtek, majd egymásba szerettek, ám a körülmények és a vallásuk elválasztotta őket egymástól. Hosszú idő után találkoznak újra: a zsidó származású Eva a Gestapo elől menekül, s nincs kihez fordulnia. Angelo felszentelt pap, s úgy dönt, befogadja a lányt a kolostorba. Eva rádöbben, hogy a katolikus egyház rajta kívül még sokaknak nyújt menedéket. A világ lángokban áll, az emberek nélkülöznek, és a két fiatalra is sorozatos megpróbáltatások várnak. Gyötrelmes választások elé kerülnek, mígnem a sors és a szerencse közbeszól, és életük legnehezebb döntését kell meghozniuk. „Lenyűgöző, ahogy a történet egyszerre ejti rabul a szívemet és a képzelőerőmet.” - Debbie Macomber

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 520
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 424 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-31
EAN 9789636042776
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az öröm ezer neve - Élj harmóniában az élet dolgaival
-10%
Byron Katie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Az új kezdetek könyvesboltja
-10%
Eliza Knight
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Oviba megyek!
-10%
Catherine Leblanc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Heshin
-10%
Lilly Shade
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Orosz-magyar, magyar-orosz tanulószótár (új kiadás)
-10%
Gyurácz Annamária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
37,65 €
33,89 €
Jázmin és a megmentett kismalac
-10%
Helen Peters
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,90 €
Rumini Tükör-szigeten (új kiadás)
-10%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Kaparós füzet - Kedvencek
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €

Korábban megtekintett: