Steve Sem-Sandberg

W.

Lipcse, 1821 nyara. Johann Christian Woyzeck, alkalmi munkás és egykori zsoldos katona, meggyilkolja Johanna Christiana Woostot, egy seborvos özvegyét. Az elkövetőt a korban újdonságnak számító, tudományos alapokon nyugvó kihallgatásoknak vetik alá, hogy kiderüljön, véletlenül, ösztönszerűen vagy előre megfontolt szándékkal követte-e el tettét, s milyen motivációi voltak. Az 1836-1837-ben írt, de be nem fejezett, azóta is ezernyi interpretációban a nézők elő kerülő Georg Büchner-színmű, a Woyzeck a „filológusok és színházi rendezők csemegéje”. Alban Berg operát írt belőle, készült belőle több musical, Werner Herzog filmre vitte, ahogy a magyar rendező Szász János is, bekerülve ezzel az 1994-es Oscar-díj-jelöltek közé. A Schilling Árpád fémjelezte Krétakör csakúgy színpadra állította, mint szerte a világ színházi rendezői, Németországban máig az egyik leggyakrabban játszott darab. Steve Sem-Sandberg a Büchner-drámát is megihlető valós lipcsei gyilkosság törvényszéki orvosának 1914-ben megtalált dokumentációit is felhasználva írta lenyűgöző, lírai-érzéki nyelvezetű lélektani regényét. Tragikus és könyörtelen látlelet a háborúk borzalmáról, a társadalmi kiszolgáltatottságról, az emberi lélek sebezhetőségéről - aktualitása sajnos nem megkérdőjelezhető.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 400
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 506 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-27
EAN 9789635046201
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Menopauzaagy - A modern tudomány válasza a változókor tüneteire
-8%
Lisa Mosconi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Ne feledd! - Lecke- és üzenőfüzet (Vuk)
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,65 €
1,52 €
Rewind It Back
Liz Tomforde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,95 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Az utolsó reggel Párizsban I-II. - Valóságos regény - Kétkötetes díszkiadás
-9%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,77 €
Hinta palinta - Mondókák kicsiknek
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,50 €
A medvék világa - Olvass velünk! (1. szint)
-8%
Consuelo Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Döntéshozatali csapdák - Hogyan visznek tévútra a torzítások (és mit tehetünk ellenük)?
-8%
Olivier Sibony
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €

Korábban megtekintett: