EGYÜTT AZ ELTÁVOZOTTAL

„A rítus kollektív viselkedési program az életút fordulópontjaira – születés, esküvő, halál s ezek részeként a veszteség, a krízisek elviselésére, áthidalására. (Persze vannak ünnepi rítusok és egyéniek is.) A gyászrítusoknál a cél a továbbélőket ért veszteség lehető legrugalmasabb feldolgozása: a test eltávolítása az élők közül, ugyanakkor gondoskodás a testről, gondoskodás a lélekről – és gondoskodás a gyászolókról. A halál megváltoztathatatlan és elkerülhetetlen, de viszonyunk a halálhoz nem az, és ez többek között azért fontos, mert viszonyulásunk a halálhoz szabja meg az életünket is. A halál felfogása és elfogadása befolyásolja az életünk módját, az elintézetlen problémák, az elért és el nem ért eredmények teszik könnyűvé vagy nehézzé a megválást az élettől. Olyan összefüggéssel állunk szemben, amely meghatározó egész életünkre.” „…működött a kollektív viselkedési minta: mindenkinek megvolt a maga teendője, tudta, mi a feladata, mit kell tennie a virrasztás ideje alatt, a temetésre való készülődés során, a temetésen, és utána a halotti tor elkészítésekor és a halotti toron. Tulajdonképpen ezek alól bizonyos fokig a közvetlen hozzátartozók föl voltak mentve. Azzal, hogy mindenkinek megvolt a feladata, a közelebbi gyászoló jobban meg tudta élni a veszteségét, el tudott mélyülni a saját fájdalmában. Lehetőséget adtak neki arra, hogy az eltávozottal foglalkozzon, ezt segítették a jelenlétükkel és természetesen az egyházi rítusokkal.”