Légrádi Ildikó

Szeretetkonyha - Család-gyermek-egymásra figyelés 60 mentes recepttel

Légrádi Ildikó gazdasági mérnök, mentálhigiénés szakember és képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó, aki tartott előadást itthon és határon túl is. Kiss Mona speciális blogger, sütő-főző tanfolyamokat tart, számos rendezvényen vesz részt, mint előadó. Alapító tagja a Tegyünk Együtt egymásért csapatának, a Csak a Mentes szakmai partnere, az Ételem.hu egyik szakértője.. Ők ketten olyan világba invitálják az olvasót, ahol a glutén, tej, cukor, szója és mogyoró mentes receptek mellett a szeretet, az egymásra figyelés, a család kap főszerepet. Légrádi Ildikó: „Szerelemkonyha című könyvem folytatásaként a párkapcsolatból továbblépünk- ha úgy tetszik- egy magasabb szintre, a család szentségébe, mert a kapcsolat gyümölcse, a gyermek, ebbe az egységbe, a szerelembe, az összetartozásba, a boldog várakozásba érkezik. Általa válik a nő anyává, a férfi apává, és lesz a párból család. A gyermek ebben a kis közösségben nő fel, ezért fontos, hogy ez a háttér nyugodt és boldog legyen, mert ha ilyen, akkor ő is kiegyensúlyozott, harmonikus személyiséggé érik, olyan felnőtté, aki számára a kapcsolatteremtés, a beilleszkedés, az alkalmazkodás nem kihívás. Az ilyen ember bátran engedi bele magát a kapcsolatokba, és az otthonról hozott minta alapján bizalommal, kitartással és hűséggel él benne. Nekem ezt jelenti a Szeretetkonyha: nyitottságot egy boldog, összetartó családban, ahol a számunkra legfontosabbak, a gyermekeink mellett talán kicsit közelebb kerülhetünk a bennünk élő gyermeki lelkünkhöz is, a „kicsi énhez"..." Kiss Mona: "Az eddig megjelent könyveim a mentes ételek világába kalauzolják a főzni – sütni vágyókat, mivel magam is érintett vagyok. Hogyan is kerül a gyermek a konyhába? Mindig is annak a híve voltam, hogy próbáljuk bevonni a gyermekünket a könnyebb konyhai feladatokba így nemcsak több időt töltünk együtt, hanem ők is sokat tanulnak. Ebben a 60 receptben számtalan olyan finomság van, amibe „belecsempésztem" a zöldséget, gyümölcsöt, vagy éppen másmilyen „köntösbe" öltöztettem, így kicsi és nagy is élvezettel fogyaszthatja. Az én legnagyobb kritikusaim a családom, hisz nap, mint nap azokat az ételeket fogyasztják, amiket készítek, így bizton állíthatom, hogy aki ezeket a recepteket követi, nem fog csalódni. A Szeretetkonyha a családokhoz szól, édesanyákhoz, édesapákhoz, nagyszülőkhöz, de a gyermekekhez is."

Nyelv magyar
Kiadó T. Bálint Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 208
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 816 g
Méretek (Sz-M-H) 208-218-22
EAN 9786155698033
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Szuperételek
-9%
Fiona Hunter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,61 €
Tartsd élesen az elméd - A demencia nem elkerülhetetlen!
-9%
Dr. Sanjay Gupta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Paleolit táplálkozás kezdőknek - Minden, amit tudni akartál a paleóról, de nem volt időd megkérdezni (2. kiadás)
-9%
Szendi Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Tiszta test, tiszta elme - 28 napos program a TEST SZELLEM és LÉLEK gyógyítására
-9%
Tara Stiles
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Fogyás - és az inzulinrezisztencia - Kódold újra a tested 8 nap alatt!
-9%
Rákóczi Gabi MSc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Gyógyító médium - A krónikus és gyógyíthatatlan betegségek mögött rejlő titkok (bővített, átdolgozott kiadás)
Anthony William
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
VITAMINIPAR - Egy vegyészmérnök bennfentes információi és tanácsai a jó termékválasztáshoz
-9%
Dr. Bíró Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,20 €
15,66 €
MENTES táplálkozás! - Egészséges középút szélsőséges diétáktól és bűntudattól mentesen
-9%
Molnár Dávid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €