Gillian Mcallister

Azon az éjszakán

Azon az éjszakán minden fenekestül felfordult. Azon az éjszakán, amikor Frannie gyilkossá vált, bár nem szándékosan… Azon éjszakán segítettünk neki eltemetni a holttestet, hiszen mi mást tehettünk volna? Egy meleg nyári éjszakán az éppen Olaszországban nyaraló Joe és Cathy Plant telefonhívást kap, ami örökre megváltoztatja életüket. A testvérpár azért vásárolt közös nyaralót húgukkal, Frannie-vel, hogy itt pihenhessék ki magukat, miután éjt nappallá téve dolgoznak a családi állatorvosi rendelőben. Frannie megölt egy embert, és most a segítségükre szorul. Ők pedig mindig is nagyon közel voltak egymáshoz, egyesek szerint túlságosan is közel. Nem elég, hogy ugyanott dolgoznak, még a házuk is egymás mellett áll. És most közösen ástak el egy hullát… Ám amikor hazatérnek Angliába, a három testvér a rendőrségnek, a barátaiknak és egymásnak mondott hazugságok szövevényes hálójában találja magát. És az idő előrehaladtával egyre inkább belebonyolódnak. De kiben bízhatsz, ha a családodban sem?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Alexandra Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 496
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 508 g
Méretek (Sz-M-H) 135-208-35
EAN 9789635824625
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Vazul fiai - Viking vér (éldekorált)
-8%
Reggő Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
June Farrow két élete (éldekorált)
-8%
Adrienne Young
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az Anna-bál szerelmesei (új kiadás)
-8%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Az elszökött hercegnő
-8%
Helen Rappaport
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Auschwitzi fénykép
-8%
Julie Tulba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Utolsó véreink - A Turul nemzetsége 10.
-8%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Oroszlán és gödölye /Magyar históriák
-88%
Hunyady József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
1,60 €
A tűz napja /Pompeji regénye
-86%
Stephanie Dray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
1,95 €

Korábban megtekintett: