Vajda János
Gondolatok
A nevem Vajda János. Hogyan sikerült elérnem a kitűzött célom, s hogyan sikerült a gondolataimat versekbe foglalni? E könyvből megtudhatják. Bár 5 éven keresztül íródott e könyv, de sikerült elérnem, amit szerettem volna. Pék Pál ismerősöm segítségével sikerült kiadatnom életem első verseskötetét. Rengeteg csalódás, gyönyör, siker, fájdalom, öröm lakozik e kötetben. Eleinte érzésimet magam sem tudtam kifejezni. Egyre jobban cseperedtem felfele, megtanultam írásban kifejezni az érzéseimet, gondolataimat, magában szinte az egész életemet papírra vetettem. Ebből született meg a Gondolatok című verseskötet. Ezzel is szeretném a mostani fiatalokat arra buzdítani, sose éri meg feladni, szeress tiszta szívvel, s becsülj meg mindent. Az író és nagyszülök közti viszony nagyon erős, hiszen testvérével együtt nagyszülők nevelték, volt olyan pillanat is az életében, hogy nagymamáját kellett újraélesztenie. Sokszor megemlíti a kedvesét, akit 18éves korában ismert meg, mai napig együtt vannak. Rengeteg verset írt múzsájához, ezzel is tudatni szeretné a fiatalok számára, ne féljenek kimutatni a mély érzéseiket a másik személy iránt, legyen az szóban, akár írásban.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Fentarthatóbb Felvidékér Mozgalom |
| Megjelenés éve | 2023 |
| Oldalak száma | 102 |
| Kötés típusa | Paperback |
| Súly (g) | 168 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 150-210 |
| Szállítási idő | online ár - Készleten - 1 munkanap |