Steve Berry

A harmadik titok (új kiadás)

Három jelenés, három kinyilatkoztatás, három évszázados titok. Portugáliában, 1917-ben a Szűzanya testet öltött, és súlyos titkokat bízott egy kislányra. Két titokra azóta már fény derült, de a legsúlyosabb, az egyház és a világ sorsára vonatkozó üzenetet a vatikáni levéltár őrizte hét lakat alatt, mindmáig. A regnáló pápa éjjelente a levéltár titkos részlegében időzik. Egyetlen bizalmasát, Colin Michenert küldi el ahhoz a rejtőzködő paphoz, akinek biztos információi vannak a fatimai titok megfejtéséhez. Michener egykor a rendet választotta, lemondott a világi örömökről, és a nőről, akit szenvedélyesen szeretett. A küldetés végrehajtásához azonban szinte mind a hét főbűnt el kell követnie… Steve Berry, a történelmi thriller nagymestere egy tudós alaposságával bogozza ki múltbéli események, legendák korunkig ható szövevényét. A New York Times bestsellerszerzője. Regényeit 40 nyelvre fordítják, 51 országban, több mint húszmillió példányban.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Gabo Könyvkiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 480
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 384 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-30
EAN 9789634069799
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Hajadon (éldekorált)
-8%
Kate Foster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Berlin betiltott könyvei
-8%
Daisy Wood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Blaha Lujza - A nemzet csalogánya - Ikonikus nők
-8%
Kal Pintér Mihály
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Hunyadi - A holló felemelkedése /A televíziós sorozat alapján készült regény
-8%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A Long Island-i kompromisszum - KULT Könyvek sorozat
-8%
Taffy Brodesser-Akner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Elit alakulat (új kiadás)
-8%
Stephen E. Ambrose
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Alexandria Link (új kiadás)
-8%
Steve Berry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A katedrális - Kingsbridge-sorozat I. (új kiadás)
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €

Korábban megtekintett: