Benedek Szabolcs

A spalatói boszorkány - Időutazó

Sirályok köröznek a tiszta égbolton a kéklő Adria fölött, a kikötőben gályák ringatóznak berakodásra várva. Úgy tűnik, minden adott egy újabb nyugodt naphoz a Diocletianus császár egykori palotája köré épült virágzó, tengerparti városban. De vajon ki az a messzi földről érkezett lány, akinek beszédét senki sem érti, és megjelenése egyszeriben földúlja Spalató nyugalmát? A jövevény felkelti a város két megbecsült személye, Rogerius érsek és Tamás főesperes figyelmét is, és jelenléte megidézi Rogerius múltjának sötét árnyait. A két egyházi méltóság beszélgetéseiből bepillantást nyerhetünk a korábbi történésekbe: a tatárok földúlták Magyarországot, IV. Béla király pedig a tengerhez menekült. „Hiába nyitották ki a királyi torony azon helyiségeit, amelyekben huszonöt évvel korábban az apja, András is időzött, hiába szolgálták föl a jobbnál jobb dalmát borokat, a legízesebb sajtokat, tengeri halakat, valamint olajbogyókat – köztük azokat, amelyek arról a fáról származtak, amely Spalató és Trau között áll ma is, és még Diocletianus idejében ültették –, hiába ragyogott a dalmáciai nap, kéklett a tenger és úsztak a tiszta égbolt alatt a hófehér sirályok, Béla úgy viselkedett, akár egy ketrecbe zárt vadállat. Föl-alá járkált, arca sápadt maradt, haja és szakálla rendezetlenül lebegett, és hiába erősködtek és hajtogatták neki, hogy aggodalomra semmi ok, ide nem tudnak bejönni azok a félelmetes tatárok, ő ezekre egyre csak ordítani és veszekedni kezdett: – Ti nem tudjátok, kikkel állunk szemben! Ezek nem evilági lények, ezek pokolfajzatok, a Sátán teremtményei! Nem ismernek se istent, se embert, senkinek a törvényei nem kötik őket, csupán a saját szokásaik és a céljak, amelyek pedig egyedül egy dologra irányulnak: hogy az egész világot az uralmuk alá hajtsák!” Benedek Szabolcs lendületes, fordulatos, valós történelmi figurákat megelevenítő regénye bemutatja a tatárjárás kegyetlenségeit, a felperzselt magyar települések utóéletét, elbeszéli a királyi család kényszerű száműzetését, és arra is keresi a választ, hogy miként lehet túlélni egy pusztulásra ítélt országban. Mindeközben a regény hangulatos leírásaival érzelmes emléket állít a mai Split középkori városrészének.

Nyelv magyar
Kiadó Athenaeum Kiadó
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 288
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 410 g
Méretek (Sz-M-H) 135-215-25
EAN 9789635432714
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Halálos szenvedély
-19%
J. D. Robb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
11,95 €
Hidegre vagy hűvösre - Maffiózók bálnamerciben 1.
-10%
Czibere Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Három vak egér és más történetek /Puha
-10%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Álmok városa
-10%
Don Winslow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,60 €
16,74 €
Nem versz át - Hard Boiled (filmes borító)
-10%
Harlan Coben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Doszpot nyomoz
-11%
Szlavicsek Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
15,98 €
A Kaiser hálója
-10%
Steve Berry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Tökéletesen helytelen - Fogoly 1,5 (éldekorált)
-10%
Sarah Rivens
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €