Guzel Jahina

A Volga gyermekei (új kiadás)

„Arra jutott, hogy a katolikus, vagy a pravoszláv, vagy a mohamedán hívő fölött elmondott lutheránus ima mégiscsak jobb, mint a semmilyen. Ezért minden halott fölött mondott imát, még a tatárok és a kirgizek fölött is. Jóllakatni nem tudta az éhezőket, de el tudta temetni őket, hogy ne legyen belőlük farkasok étke. Hányat temetett el – nem számolta. Ezt a rettenetes esztendőt pedig elnevezte az Éhezők Esztendejének.” A 18. században Nagy Katalin cárnő biztatására németek tízezrei telepedtek le Oroszországban, a Volga mentén, megőrizték nyelvüket, kultúrájukat, és példás szorgalommal művelték földjeiket. Guzel Jahina főhőse, Jakob Bach egyike a leszármazottaiknak, egy kis német telepen dolgozik tanítóként, és úgy tűnik, semmi izgalmas nem történhet az életében, mígnem… Mígnem egy nagy szerelem és a bolsevik forradalom fenekestül fel nem forgat mindent az oroszországi németek életében. A nagy világ egyszerre félelmetes hellyé változik, ahonnan Bach elmenekül a szerelmével együtt egy tanyára, majd egyedül neveli a gyermeket, a kis Antjét, aki vér szerint talán nem is az övé. De Antje mégiscsak a gyermek, akit védelmeznie kell, és Bach immár őt próbálja megóvni az összezavarodott új világ minden veszedelmétől. Bach közben meséket ír, s mindaz, amit kitalál, előbb csodálatos, majd riasztó módon megvalósul a világban…

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 436
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 450 g
Méretek (Sz-M-H) 144-223-27
EAN 9789636202231
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A soha többé balladája - Volt egyszer egy összetört szív 2.
-9%
Stephanie Garber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Vörös Sárkány
-9%
J. R. dos Santos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
A vikárius fantomja - Okkult Ügyek Irodája 2.
-9%
Éric Fouassier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Kalandtúra Wilder módra (élfestett)
-10%
Christina Lauren
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Penryth Hall átka - Ruby Vaughn rejtélyek #1 (éldekorált)
-9%
Jess Armstrong
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
16,98 €
A Stollwerck família 2. - A feltalálónő titka
-9%
Rebekka Eder
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,75 €
Az elvesztett gyerek története - Nápolyi regények 4. (filmes borító)
-9%
Elena Ferrante
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Összeesküvés /Jack Reacher-krimi (2. kiadás)
-9%
Lee Child
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €