María Isabel Sanchez Vegara

Kicsikből NAGYOK - Pablo Picasso

Ismerd meg kiemelkedő emberek – tudósok, művészek, újítók – életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték. A kis Pablo minden bizonnyal művésznek született, hiszen már az első szava is a „ceruza” volt! Miután elsajátította a különböző technikákat, a művészetnek szentelte életét. Sokat küszködött, és néha olyan szegény volt, hogy a saját festményeivel kellett fűtenie. Soha nem mondott le azonban az álmairól, és örökre megváltoztatta a képzőművészetet. A történet végén fényképes összefoglaló olvasható a festészet úttörőjének életéről. 4 éves kortól ajánljuk.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó HVG Könyvek
Megjelenés éve 2023
Oldalak száma 32
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 342 g
Méretek (Sz-M-H) 194-240-08
EAN 9789635653706
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Hull a szilva a fáról - Ringató-lapozók (új kiadás)
-11%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,30 €
Este van már, nyolc óra - Ringató-lapozók (új kiadás)
-11%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,30 €
Mackó levelei - Tölgyerdő meséi
-11%
Julia Donaldson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
7,84 €
Róka zoknija - Tölgyerdő meséi (új kiadás)
-11%
Julia Donaldson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
7,84 €
Jó éjszakát, Annipanni!
-11%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €

Korábban megtekintett: